Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)
Bevezetés
állott, egy ügyelő (Hutmann) segédkezett a munkások irányításában és ellenőrzésében. 1 ) A kohók mintájára kezeltette a vállalat a réz- és a vashámort is, ahol a megtisztított rézből és vasból félgyártmányokat készítettek. Mindegyik hámort egy-egy sáfár vezette, akik mellett néha közös, olykor pedig különkülön írnokot alkalmaztak. Feladatuk ugyanaz volt, természetesen a hámorok sajátos munkájának megfelelően, mint a kohósáfároké és írnokoké. 2 ) Besztercebányai kémlész. Elsősorban a kohók ellenőrzésében és irányításában volt szerepe a vállalat kémlészének (Probierer), hatásköre azonban nem korlátozódott a hutákra, hanem a bányászatra is kiterjedt. Ő volt hivatva megállapítani, hogy a bányákban a kőzet milyen érceket tartalmaz, hol érdemes tovább fejteni vagy új tárnát nyitni. A már kibányászott érceket pedig tartalmuk szerint a különböző kohókba irányította, s az olvasztást állandóan ellenőrizte. Nemcsak a kincstári, hanem a magánbányákban termelt ércek finomságát is ő vizsgálta meg, rézét és ezüstét egyaránt. Külön műhelye volt, az égetőmű (Brenngaden). A próba megejtésénél e műhelyben a vállalat számvevője és a kohótiszt is jelenvolt, vagy legalább egyikük, hogyakémlészt ellenőrizzék. Munkájáról egyébként könyvet vezetett, meghatározott időközökben kimutatásokat készített, év végén pedig szabályszerűen elszámolt. Állását 1555-ben szervezték, s azóta, feltehetőleg, állandóan betöltötték. 3 ) Besztercebányai szertársáfár és udvarbíró. A bányászathoz és kohászathoz szükséges különböző anyagok és szerszámok beszerzéséről és rendelkezésre bocsátásáról Besztercebányán is külön tisztviselő, a vállalat gondnokának tekinthető szertársáfár (Bergzeugschaffer) gondoskodott. Közvetlen fölöttese a számvevő volt, akinek tudta és hozzájárulása nélkül semmit sem vásárolhatott és adhatott ki. Nagyobb Összegű árut pedig csak a vállalat háromtagú (intéző, pénztárnok és számvevő) vezetőségének felhatalmazása alapján szerezhetett be. A gondjára bízott holmit saját céljaira nem használhatta fel, nem adhatta kölcsön és nem bocsáthatta áruba. Működéséről a többi tisztviselőhöz hasonlóan ő is könyvet vezetett, mindenről nyugtát adott és kapott, szabályos időközökben kimutatásokat készített és elszámolt. A besztercebányai szertársáfárnak az általános, a körmöci és a selmeci kamarák ismertetésénél már részletezett gondnoki munkakörön kívül sajátos helyi jellegű feladatai is voltak, ő kezelte a vállalatnak átadott úgynevezett túróci tizedet, amit a vállalat tizedszedői hajtottak be és a szertársáfár gondjára bízott magtárakba szállítottak. Itt mindig megfelelő mennyiségű készletet tartottak felhalmozva biztosítékul arra az esetre, ha a vidéket éhínség fenyegette, amikor a vállalat tisztviselői és munkásai innen kaptak gabonát. Ha a túróci tized erre kevésnek bizonyult, a szertársáfár a környék *) A rhonitzi vashuta 1580-ban került a kincstár igazgatása alá. A besztercebányai vállalat keretébe tartozott, költségeihez azonban a körmöci kamara is hozzájárult, mivel elsősorban Körmöcbányát látta el a szükséges vasakkal. Pech i. m. I. k. 305., 338. 1. A vasbányászat fejlesztésére különben nem nagy gondot fordítottak, mert a fára és szénre a többi kohónak volt szüksége. Erre nézve 1. Schmidt i. m. III. k. 482.1. A vaskohó sáfárának 1662-iki utasítását l. u. o. V. k. 179. 1. a ) 1662-iki utasításukat 1. Schmidt i. m. V. k. 106. 1. . 3 ) A szervezésre 1. Schmidt i. m. I. k. 242. 1. 1662-iki utasítása u. o. V. k. 156.1.
