Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)
Bevezetés
A kohókat és a hámorokat a kohótiszt irányítása alatt sáfárok (Schaffer) és írnokok (Schreiber) vezették. A besztercebányai rézvállalat első kohóját az uralkodótól nyert szabadalom alapján 1496-ban Moszteniczon Thurzó János állította fel. 1 ) 1535-ben már négy kohója és egy hámora volt a vállalatnak. 2 ) Háromféle kohót különböztettek meg. Az első volt az olvasztókohó vagy huta (Schmelzhütte), a második a készelő vagy tárcsázókohó (Spleisshütte), a harmadik pedig a csurgatóhuta (Saigerhütte). 1662-ben két olvasztó (az óhegyi és az ú. n. új), két készelő (a theibai és a lengyel) és egy csurgató (a moszteniczi) kohó működött. Mindegyikben más-más fajta rezet más-más eljárással tisztítottak és finomítottak. A sáfároknak és írnokoknak adott kamarai utasítások részletesen meghatározták a tisztítás és finomítás módját, ennek ismertetése azonban nem közigazgatás-, hanem gazdaságtörténeti feladat. A sáfárok és az Írnokok egymás mellé rendelt tisztviselők voltak, működésük kiegészítette egymást. Rangban a sáfár állott előbb, aki mellett az irnok ellenőri szerepet játszott. Mindkettőjüket az uralkodó nevezte ki vagy bocsátotta el, hivatali utasításaik a király nevében szóltak. Közvetlenül a kohótiszt és a vállalat intézője, közvetve pedig a bécsi kamarák főhatósága alá tartoztak. Feladatuk és hatáskörük három részre tagolható : gazdaságira, igazságszolgáltatásira és közigazgatásira. Az alájuk rendelt munkások között fegyelmet tartottak, jelentéktelenebb ügyekben ítélkeztek a bűnösök fölött, működésük súlypontja azonban a gazdasági feladatokon nyugodott. E feladatokat a részletkutatás hivatott bővebben ismertetni, itt csak annyit mondhatunk róluk, hogy a kohókban folyó munka minden ágára kiterjedtek. A sáfár mindenütt jelen volt és szóbelileg rendelkezett, az irnok pedig a könyveket vezette és a heti jelentéseket, havi kimutatásokat, évi számadásokat készítette, az írásbeli munkát végezte. Ez a feladat sem volt könnyű, mert az írásbeliség, a hivatali utasítások tanúsága szerint, a kohók igazgatásában már ebben az időben nagy szerepet játszott. Az üzemek menetének minden egyes mozzanatát írásban örökítették meg, hogy pontosan számot adhassanak róla. A fuvarosok fuvarlevéllel szállították az ércet a bányákból az olvasztókba, egyik kohóból a másikba, mindenütt elismervényt kapva a szállítmány átvételéről. így vitték a fát, a szenet, a különböző eszközöket stb., stb. A legtöbb ilyen irat természetesen nem maradt fenn, csak az utasítások őrzik emléküket, amik nélkül a hivatali élet igen sok részletét sohasem ismerhetnők meg. Egyes hámoroknál olykor külön kémlészt is alkalmazott a vállalat, rendszerint azonban az irnok állapította meg az ércek finomságát, amit azután a kohótiszt mellett működő kémlész ellenőrzött, akinek hatásköre az Összes kohókra kiterjedt. Hogy a költségekkel takarékoskodjék, a kisebb forgalmú hámoroknál a vállalat az Írnoki állást nem töltötte be, hanem az Írnoki feladatokat is a sáfárra bízzta. E volt a helyzet pl. 1662-ben az óhegyi olvasztókohónál. 8 ) írnok nélkül vezette a sáfár a rhonitzi kohót is, amelynek munkája egyezett a rézkohóéval. A rhonitzi sáfárnak, aki a rézkohók vezetőihez hasonlóan a kohótiszt közvetlen és az intéző közvetett főhatósága alatt *) Pech i. m. I. k. 85. 1. a ) U. o. I. k. 168. 1. 8 ) Az 1662-iki sáfári és írnoki utasításokat 1. Schmidt i.m. V.k. 115., 128., 144., 166,!.
