Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)
Bevezetés
Miként Körmöcön és Selmecen láttuk, a kincstár Besztercebányán sem törekedett a bányaművelés monopolizálására, magánosok vállalkozását jó szemmel nézte, sőt anyagilag is támogatta. A legnagyobb akadályt a tőke hiánya jelentette. Ezen a bajon úgy segítettek, hogy a kincstár magánosoknak kölcsönt nyújtott. A döntés joga atekintetben, hogy ki és milyen összegű kölcsönben részesülhet, az intézőt, nagyobb Összeg esetén fölöttes hatóságait, illette meg. A hitelművelet pénzügyi részét a pénztáros intézte, sőt azzal is törődnie kellett, hogy csak tényleg megbízható polgárok kapjanak kölcsönt. A vállalat zavartalan menetét csak úgy lehetett biztosítani, ha a pénztár állandóan nyitva állott. A hivatalos szolgálat d. e. 7-től 11-ig, d. u. pedig 1-től 5-ig tartott. Minthogy a pénztárnokot feladatai gyakran elszólították, állandó helyettesről kellett gondoskodnia. Ilyen helyettes tartására a kincstártól kapott fizetést, de tetszésére bízták, hogy kit és milyen feltételek mellett alkalmaz. Ez a helyettes tehát magánjogi, familiáris alapon szerződtetett hivatalnoka volt, szolgálatának állami, közjogi színezetet csak az adott, hogy a király iránti hűségre is esküt kellett tennie. Működéséért, amit másodlagos közszolgálatnak minősíthetünk, minden tekintetben a pénztárnok viselte a felelősséget. 1 ) A pénztárnoki tisztség fentiekben ismertetett munkaköréről a szép számban korunkra maradt hivatali utasítások tájékoztatnak. Minden új pénztárnok ugyanis új utasítást kapott, amely azonban többnyire szószerint megegyezett a régivel. Ezekből az utasításokból nemcsak azt tudjuk meg, hogy a pénztárnoknak hogyan kellett dolgoznia, hanem azt is elárulják, hogy igen sok pénztárnok nem teljesítette hivatali kötelességét. Nemcsak gondatlanok és pontatlanok voltak az írásbeli munkában, hanyagok az elszámolásban, hanem olykor még a hivatalnoki erkölcs követelményeivel is összeütközésbe kerültek. 1662-ben pl. a pénztárnokot fel is függesztették, s a pénztár ideiglenes kezelésével az ellenőrt bízták meg. Az egyes pénztárnokok működésének vizsgálata azonban, éppúgy, mint az intézőké és a többi tisztviselőé, már a részletkutatás feladatai közé tartozik. 2 ) Besztercebányai ellenőr. A pénztárnok munkáját az ellenőré (Gegenschreiber) egészítette ki. Eleinte külön ellenőri állást nem szerveztek, hanem a számvevőt bízták meg, hogy egyben a pénztárt is ellenőrizze. A számvevőt azonban saját feladatai később annyira igénybevették, hogy az ellenőrzésre ideje nem maradt. Egyideig helyettesére, a segédszámvevőre ruházta a pénztári ügyeket, de ez a megoldás, minthogy a segédszámvevő nem kamarai tisztviselő volt, hanem csak a számvevő magánalkalmazottja, több szempontból is ellenkezett az állami pénzügyigazgatás elveivel. Ezért került sor azután, — hogy mikor, azt pontosan egyelőre nem tudjuk, — a számvevői és ellenőri tisztség kettéválasztására és külön ellenőr kinevezésére. Az első ellenőri utasítást 1592-ből ismerjük. 3 ) Az ellenőr rangban a számvevő után következett, őt is a vállalat Pénztárnok és helyettes pénztárnok között 1639-ben kötött szolgálati szerződés szövegét, amelyből viszonyuk magánjogi természete jól kitűnik, közli Pech i. m. II. k. 740.1. 2 ) Pénztárnoki utasítások 1565., 1587., 1589., 1612., 1630., 1631., 1636. és 1662-ből ismeretesek. L. Schmidt i. m. II. k. 7., III. k. 164., 198., IV. k. 230., 486., 562., 645., V. k. 46.1. 3 ) Ez az utasítás úgy beszél az ellenőri hivatalról, mintha akkor állították volna fel. Tudva azonban, hogy az utasítások sokszor szó szerint egyeznek a régebbiekkel, nem lehetetlen, hogy ezt a részt is egy korábbi, eddig ismeretlen utasításból írták át 1592-ben.
