Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)
Bevezetés
vezetőségéhez számították. A király nevezte ki és bocsátotta el, közvetlenül az intéző, közvetve pedig az alsóansztriai, illetve az udvari kamara főhatósága alá tartozott. Elsősorban a pénztárnok működését ellenőrizte. Mindenről tudnia kellett, ami a pénztár körül történt, a pénztárnok semmit sem titkolhatott előle. Minden iratot, nyugtát, vagy utalványt, amely a pénztárba érkezett, vagy onnan kiment, sajátkezű aláírásával ellenjegyzett, innen származott latin és német neve (contrascriba, Gegenschreiber). Még pedig azonnal, nem pedig utólag (gegen und nicht nach schreiben — hangsúlyozták az ellenőri utasítások), amikor tiltakozásával már elkésett volna. Ha ugyanis a pénztári művelet, ki- vagy befizetés ellen azonnal nem tiltakozott, úgy tekintették, mintha hozzájárult és a felelősséget maga is vállalta volna. Nemcsak a pénztárnok szabálytalan cselekedetei ellen tiltakozhatott, hanem az intéző intézkedéseit is megfellebbezhette, ha úgy találta, hogy a kincstár érdekeit sértik. A pénztáron keresztül tehát az egész vállalat vezetésére is befolyást gyakorolhatott. Ellenőri hatáskörét a vállalat alsóbb tisztviselőire is kiterjesztették. Felügyelt rá, hogy kimutatásaikat és számadásaikat pontosan és rendszeresen beterjesszék. A heti kimutatások elmulasztását Besztercebányán is egyheti, az elkésett elszámolást pedig negyedévi fizetés levonásával büntették. A kimutatásokat és számadásokat a számvevő mellett ő is felülvizsgálta. Azzal is törődnie kellett, hogy hivatalos útra csak indokolt esetben küldjenek ki valakit, s az illető csak tényleges költségei megtérítését kérje. Avállalat irattára és a latin irnok, aki az iratokat kezelte, ugyancsak alatta állott. A pénztár két kulcsa közül az egyiket a pénztárnok, a másikat az ellenőr őrizte, úgyhogy csak együttesen nyithatták ki. A napi kiadások fizetésére azonban 1—500 forintot a pénztárnok magánál tarthatott, hogy ne kelljen az időt folyton pénztárnyitással és zárással tolteniök. Napi 8 órát egyébként az ellenőr is a hivatalban tartozott eltölteni, sőt szükség esetén még tovább is benn kellett maradnia. Besztercebányáról csak az intéző tudtával és engedélyével távozhatott. A pénztárnokhoz hasonlóan az ellenőr is vezette ugyanazokat a naplókat és nyilvántartási könyveket, amelyekről fentebb már szóltunk. Ő is készített időszaki kimutatásokat, év végén pedig zárszámadást, ami a pénztárnok kimutatásaival és elszámolásával együtt a számvevőn és az intézőn keresztül ugyancsak az alsóausztriai számvevőségre, majd onnan az alsóausztriai, illetve az udvari kamara elé került, amely főhatóság azután a király nevében a felmentést megadta, vagy pedig, ha hibának vagy mulasztásnak jöttek nyomára, a hanyagok vagy bűnösök ellen az eljárást megindította. 1 ) Besztercebányai számvevő. A számvevő (Buchhalter) tulajdonképen szintén ellenőri munkát végzett, a vállalat Összes tisztviselőit ellenőrizte, köztük a pénztárnokot is. Természetes tehát, hogy ameddig külön pénztári ellenőri állást nem szerveztek, vagy amikor ezt a tisztséget valamilyen okból nem töltötték be, feladatai a számvevőre hárultak. A számvevői ellenőrzés elsősorban a tisztviselők működésének írásbeli eredményére terjedt ki és azon alapult. A számvevői utasítások hangoztatták ugyan, hogy a bányákban és a kohókban a *) Az 1592. és 1607-iki ellenőri utasítást 1. Schmidt i. m. III. k. 221., IV. k. 55. 1.
