Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)
Bevezetés
A selmeci kamarai kémlész. Miután a bányászott ércet a bányaírnok és segéde megvizsgálta és osztályozta, a választósáfár pedig embereivel széjjelrakatta, de mielőtt a tulajdonosok a maguk részét még átvették és a kohókba vitették volna, került sor a mennyiség és a minőség hivatalos megállapítására. Ezt a feladatot a bánytulajdonosok képviselőinek és kohótisztjeinek a jelenlétében a kamarai esküdt kémlész (Geschworener Kammerprobirer, probator) végezte. A kémlész eredetileg városi tisztviselő volt. Mária királyné 1504-ben megengedte a selmecieknek, hogy a kémlészt maguk válasszák, kivéve Steckl Boldizsár városi jegyzőt, az akkori kémlészt, akit megerősített hivatalában és fizetését a kincstárból utalta ki. 1 ) Ezt a kiváltságot II. Lajos 1520-ban megerősítette, 2 ) felesége azonban, Mária királyné 1522-ben visszavonta, megparancsolva, hogy a bányászott ércet mindenki a király kémlészének mutassa be. 3 ) A király ezt a rendeletet 1525-ben hatályon kívül helyezte, ettől kezdve ismét a város választotta a kémlészt. 4 ) 1568-ban a selmeci kamarai hivatalnokok jegyzékéből a kémlész hiányzik, ami arra mutat, hogy ekkor még a város alkalmazta és fizette. 5 ) 1571-ben azonban az uralkodó helyeslőleg vette tudomásul, hogy a kamara költségén egy kémlészt alkalmaztak. 6 ) Valószínű, ettől kezdve a kamarai kémlészi állást állandóan betöltötték. Lehetséges, hogy a kamarai kémlész mellett egy ideig még a városi is működött, idővel azonban a bányatulajdonosok rájöttek, hogy felesleges külön kémlészt tartaniok, amikor a kamara emberének működését könnyen ellenőrizhették, s így abban megbízhattak. A kamara ellenben kevésbbé bízhatott a városi kémlészben, aki összejátszhatott a bányatulajdonosokkal. A kamarai kémlész elsősorban arra volt hivatott, hogy a bányászott érc mennyiségét és minőségét még a bányákban megállapítsa s ezáltal a csempészést, a tiltott magánkereskedést megakadályozza. A kamara esküdt kémlésze a bányákban már a minőségileg osztályozott érc szétmérésénél jelen volt, ellenőrizte, hogy a mértékek hitelesek-e, s könyvébe (Probirbuch, Rapulatur) feljegyezve, hogy kinek-kinek mennyi jutott. Azután a jól összekevert érchalom közepéből kivett bizonyos mennyiséget, azt zúzólegényével (Probenstampfer) porrá törette, s ebből a porból egy-egy zsacskóban, amit lepecsételt, ő maga, továbbá a bányatulajdonos megbízottja és a kohótiszt is elvitt valamennyit. E zacskókat azután a hét egyik napján a próbaműben (Probirgaden) nyitották ki, ahol az érdekeltek jelenlétében megállapították a kérdéses kőzet nemesérctartalmát, amit a kémlész könyvében ugyancsak feljegyzett. Könyve alapján pedig minden hét végén kimutatásokat készített, 3 példányban, egyet-egyet az alkamaragróf-pénztárnok, a számvevőellenőr és a bánytulajdonosok részére. A kincstár érdeke azt kívánta, hogy a kémlész a bányákban a szétmérésnél személyesen legyen jelen. A bányák számának növekedésével ezt csak úgy tudták lehetővé tenni, hogy mellette még egy segédet (Adjunkt) is alkalmaztak, aki irányítása alatt őt mindenben helyettesíthette. 7 ) Pech i. m. I. k. 90. I. 2 ) U. o. I. k. 105. 1. 3 ) U. o. I. k. 108., 109. 1. *) U. o. I. k. 115. I. *) U. o. I. k. 259—261. 1. •) U. o. I. k. 275. 1. 7 ) A kémlész 1676-iki utasítását 1. Schmidt i. m. V. k. 315. 1.
