Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)
Bevezetés
A selmeci kohótisztviselők. A bányákból a hetenkinti elszámolás és a hivatalos próbavétel után a szétosztott érceket túlnyomó többségükben a kohókba, amennyiben pedig olvasztásra alkalmatlanok voltak, a zúzómalmokba vitték. A kamarai igazgatás alá csak a kincstári kohók tartoztak, de a magánosok kohói is kamarai ellenőrzés alatt állottak. A nemesércek tiltott magánforgalmának és csempészésének megakadályozására előnyős lett volna, ha a kincstár a kohászatot monopolizálhatta volna, mert a magánkohók még a legtökéletesebb ellenőrzés mellett is megtéveszthették a kamara embereit, s a kohókból kikerült érceket már további finomítás nélkül is forgalomba hozhatták. Ezt a monopóliumot azonban a XVI, és XVII. század folyamán nem vezették be. A kincstár csak annyit tudott elérni, azt sem mindenkor, hogy a magánkohókban csak a kohótulajdonos olvaszthatott, azok a bányabirtokosok pedig, akiknek saját kohójuk nem volt, kötelesek voltak ércüket a kamarai kohókba vinni. A kamarai kohókat a kohótiszt (Hüttenüberreiter) vezette, közvetve pedig az alkamaragróf-pénztárnok és az ellenőr-számvevő irányította és ellenőrizte. A kohótiszt hatásköre a kohászat összetett munkájának minden ágára kiterjedt, az összes kohótisztviselők és munkások neki engedelmeskedtek, tevékenységükért ő vállalta a felelőséget, bár a munkásokat is csak a selmeci vezetőség hozzájárulásával alkalmazhatta és bocsáthatta el, a tisztviselőket pedig közvetlenül nem fenyíthette meg. A fegyelmet, keresztényi életmódot mind a munkásoktól, mind a tisztviselőktől megkövetelte. Etekintetben a városi hatóság közigazgatási gondjaiban osztozott, annál nagyobb önállósággal, minél kívülebb estek a kohók a városon. Jó példával saját maga járt elől. Érdekeltsége a kohóknál nem lehetett, a munkásokat a maga céljaira nem dolgoztathatta. Ételt és italt mérhetett nekik, de csak jutányos áron, anélkül, hogy különleges helyzetével visszaélt volna. A bányákból kikerült ércekért mindaddig felelt, amíg azokat az utolsó finomítás után át nem adta. Munkája már a bányákban kezdődött, itt vette át a pontosan megmért és a kamarai esküdt kémlész által megvizsgált érceket. Kijelölte, hogy melyik bánya termését melyik kohóban fogják olvasztani. Intézkedett, hogy a fuvarosok időben ott legyenek és gondosan szállítsanak. A kohókban a megérkezett szállítmányt újra megmérték, majd megkezdődött az olvasztás. A kohótiszt gondoskodott róla, hogy az olvasztáshoz szükséges tüzelőfa, adalékanyag, a különböző eszközök mind kellő mennyiségben kéznél legyenek, a kohókat állandóan jókarban tartsák, az olvasztás minél gazdaságosabban történjék. Ha a szokásos olvasztási módon változtatni akart, ezt megtehette, de csak akkor, ha fölötteseit meggyőzte az új eljárás előnyeiről. 1 ) Az olvasztott ércet újra megmérték, majd finomítás céljából az égetőműbe vitték. A szállítást ismét a kohótiszt szervezte, a szállítmányok biztosítására fegyvereseket (Trabantén, Heiduggen) tartott. Az égetőműben az égetésnél vagy személyesen jelent meg, vagy egyik kohóirnokkal ellenőriztette a finomítást. Égetés után az ezüstöt ismét megmérték, majd végül a benne lévő aranyat a választóműben kivonták belőle. A kohótiszt munkája csak akkor fejeződött be, amikor a tiszta aranyat és ezüstöt átadta a vezetőségnek, amely azután az átvett nemesérceket Körmöcre vitette a pénzverdébe. 2 ) *) Az olvasztás technikai ismertetésére nem térhetek ki. 2 ) A kohótiszt 1676-iki utasítását 1. Schmidt i. m. V. k. 319. 1.
