Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)
Bevezetés
olyan természetű volt, hogy annak megoldásához a kincstárnak akkor is érdeke fűződött, ha nem saját bányáiról volt szó, miként a városi hatóság szerepét sem lehetett a bányamester tevékenységétől függetleníteni abban az esetben, ha ez a tevékenység a polgárságot nem mint bányatulajdonosokat, hanem csak mint a különböző üzemekben dolgozó munkásokat, vagy akárcsak mint a bányatulajdonosok és munkások lakó-, illetve polgártársait érintette. Ez a magyarázata, hogy a bányamestert a kincstár és a város, illetve a kincstárt képviselő fő- vagy alkamaragróf és a városi vezetőség közösen nevezte ki, mindkét hatóság előtt esküt tett, mindkettőtől függött, de közös támogatásukat élvezte, s fizetését is két helyről, a kamara és a város pénztárából kapta. A városi tanácsnak tagja lehetett, más állást azonban nem vállalhatott, hogy bányamesteri hivatásának akadálytalanul megfelelhessen. Munkaköre, amint az egy 1537-iki körmöci bányamesteri utasításból kitűnik, amelyet kiegészítésül az 1492-i körmöci bányarendtartáshoz csatoltak, 1 ) közigazgatási és igazságszolgáltatási részre oszlott. Közigazgatási feladatai közé tartozott annak biztosítása és ellenőrzése, hogy a munkások a különböző bányákban és üzemekben rendesen, a bányarendtartásban írásban foglalt szokásoknak megfelelően dolgozzanak. Hogy ezt megtehesse, a bányákat és üzemeket állandóan és rendszeresen látogatta, s ahol valami bajt vagy hibát észlelt, azonnal intézkedett, hogy az illetékesek a bajokon segítsenek és a hibákat kijavítsák. Közvetítő szerepet játszott a bányatulajdonosok és a munkások között. Megakadályozta, hogy a tulajdonosok a munkásokat kizsákmányolják, de azt sem tűrte, hogy emezek munkaadóikat rászedjék. A bányaművelés minden ágában jártasnak kellett lennie, mert különben túljártak volna az eszén. A bányászat története azt mutatja, hogy a bányamesterek személyi tulajdonságai, fellendülés és hanyatlás korszakaiban egyaránt, mindenkor döntő tényezőnek bizonyultak. A bányászattal kapcsolatos jogi kérdéseket, új bányák vagy járatok nyitásával, régiek művelésének abbahagyásával stb. kapcsolatban, elsőfokon ugyancsak a bányamesternek kellett megoldania. Az 1492-i körmöci bányarendtartás, majd az egész országra kiterjedő hatállyal az I. Ferdinánd korában kidolgozott s I. Miksa alatt 1565-ben kihirdetett bányarendelet ugyan a részletekig menő pontossággal szabályozta a legkülönbözőbb problémákat, a papíron rendszerbe foglalt elvek gyakorlati alkalmazása azonban sokszor nehézségekbe ütközött, s ezeket elsősorban a bányamesternek kellett kiküszöbölnie. Ez a magyarázata, hogy hatásköre az igazságszolgáltatásra, a magánügyekben való alsófokú bíráskodásra is kiterjedt. Mint bíró, vagy egyedül, vagy pedig a tekintélyesebb polgárok közül választott társakkal ítélkezett, ítéletei ellen az ügy természete szerint az alkamara- vagy főkamaragrófhoz, illetőleg a városi tanácshoz lehetett fellebbezni. A körmöci bányabíróság. A bányamesteri hivatal történetének tisztázása ezek szerint nemcsak a gazdaság- és közigazgatás-, hanem a jogtörténetnek is megoldásra váró feladatai közé tartozik. A bányabíróságok ugyanis a bányamesteri tisztségből alakultak ki. Nagyobb bányahelyeken, így a besztercebányai rézműveknél vagy a selmeci alkamara területén, a bányamester alatt az egyes bányáknál vagy bányacsoportoknál még külön bányabírákat (Bergrichter) is találunk, akik alacsonyabb fokon és kisebb területen ugyanazt a szerepet töltötték be, J ) Kiadta Wenzel i. m. 287—290. 1.
