Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)
Bevezetés
Wesselényi Ferencnek, korábban Fülek kapitányának, 1647-ben, majd pedig, már mint királyi helytartónak és az ország nádorának, 1663-ban kelt utasításai, amelyeket mint felsőmagyarországi főkapitány a király nevében az udvari haditanácstól kapott, megvilágítják az új helyzetet. 1 ) Elsősorban feltűnik, hogy az utasításokat nem a magyar kancellária, hanem az udvari haditanács állította ki, továbbá, hogy az egyik pont határozottan leszögezi, hogy a király után az udvari haditanácstól függ, s hogy fontosabb dolgokban, amelyekben dönteni egyedül nem tud, a királytól vagy az udvari haditanácstól kérjen utasítást és aszerint cselekedjék. A fejlődés tehát oda vezetett, hogy az ország legfontosabb katonai hivatalai az idegen központi kormányszerv irányítása alá kerültek, még akkor is, ha a nádori méltóság, a törvények szerint az országban található összes katonaságnak a király után legfelső parancsnoksága, be volt töltve, sőt amikor az utasítás értelmében az udvari haditanács alá rendelt egyik főkapitányságot maga a nádorispán viselte. Módszertani szempontból ebből a tényből is azt a már más téren is leszűrt tanulságot lehet megállapítani, hogy valamely intézmény történetének vizsgálatánál nem szorítkozhatunk egyedül á törvényeknek sokszor csak fiktív rendelkezéseire. De éppen ilyen módszertani hibát követ el az is, aki feltétlen érvényt tulajdonít az utasítások tartalmának. A tényleges állapotot csak a gyakorlat alapos és részletes megvizsgálása alapján lehet tisztázni. Mert hiába rendelte el az utasítás, hogy a haditanácstól függ, erélyes főkapitány, amilyen Wesselényi is lehetett, önállóságának minden bizonnyal érvényt tudott szerezni. A Wesselényinek adott utasítások szerint a főkapitány legfontosabb feladata ebben az időben az volt, hogy a végvonal zavartalan biztonságát minden vonatkozásban biztosítsa, a végvári szervezetet irányítsa és ellenőrizze. Még mindig tekintélyes számú katonaság fölött rendelkezett, ötven lovas és ugyanannyi gyalogos tartására kapott állandóan zsoldot. Ez a szám azonban azt mutatja, hogy ennek a főkapitányi seregnek rendeltetése már nem annyira a török elleni harc, mint inkább az, hogy a főkapitány fellépésének kellő nyomatékot adjon. Teendői ellátása közben valószínűleg szüksége volt nemcsak fegyveres erőre, hanem adminisztratív személyzetre, titkárra, írnokokra stb. is. Ezeket az utasítások nem sorolják fel, csak általánosságban említik, amikor a főkapitányi fizetést béke idején havi 500 magyar, háború esetére pedig 1250 rajnai forintban állapítják meg. Ez a személyzet a főkapitánnyal magánjogi viszonyban állott, familiárisai közül maga választotta, e kor általános gyakorlatának megfelelően, amit már más téren is megfigyelhettünk. Még maga a főkapitányi állás is erősen magánjogi színezetű, amit az mutat, hogy ha a király elbocsátotta, vagy ha hivatalától meg akart válni, egymást kölcsönösen három hónappal előbb értesíteni tartoztak. A főkapitány középfokú hatóság szerepét töltötte be a király nevében intézkedő haditanács és a végvidék parancsnokai, valamint a várakba a haditanács részéről kiküldött tisztviselők között. A várak parancsnokait a király, azaz a haditanács nevezte ki. A főkapitány három alkalmas személyt jelölt, olyanokat, akik a végekben megfelelő gyakorlatot szereztek. Meghallgatta az uralkodó a magyar kamara véleményét is, a döntés azonban az udvari kamara és haditanács közös tanácskozásain született meg, J ) A két utasítás tudomásom szerint eddig még kiadatlan és felhasználatlan, eredeti példányai Orsz. Lvt. Kam. lvt. Instr. Fasc. 1. No. 45., 55. jelzet alatt találhatók.
