Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)
Bevezetés
utasításban foglalta össze a legfontosabb tennivalókat. 1 ) Mintául a pozsonyi kamarát vette, elgondolása szerint a szepesi igazgatóság újra mint kamara működött volna, de természetesen továbbra is a legszorosabb függő viszonyban a magyar kamarával, külön számvevőhivatal nélkül. Igen jellemző az a felfogás, ahogyan Senkviczy a kamara, s általában a kamarák célját értelmezi. Már nemcsak királyi jövedelmeket kezelő hivatalt lát a kamarában, rendeltetését nemcsak őfelsége hasznának szolgálatában (commoda Suae Maiestatis Sacratissimae promovere proventusque eiusdem augere) határozza meg, hanem a közösség javának (bonum publicum), az egész ország üdvének (salus totius regni) munkálását éppolyan fontos feladatának tartja. Ezeknek az új fogalmaknak igen nagy jelentőséget kell tulajdonítanunk nemcsak a kamarák, hanem az össZés hatóságok újkori történetében is. Az uralkodói hatalom magára vállalja az egész lakosság védelmét, ezáltal a királyi hivatalok egyben az ország hivatalai is lesznek. Talán nem tévedünk, amikor azt gondoljuk, hogy a fejedelmid hivatalok jellegének ebben a módosulásában nemcsak a rendiség előretörése, hanem az új közjóléti gondolatok lassú érvényesülése is érezteti hatását. Senkviczy a magyar kamara ügyintézésének megfelelően úgy rendelkezett, hogy a két tanácsos minden hétköznap reggel 8 órakor üljön össze vagy a kamara tanácstermében (consistorium camerale), vagy az idősebb tanácsos (senior) szállásán, amint azt jónak látta. A kamarához érkező beadványokat az idősebb tanácsos bontotta fel, s rájuk vezette kézhezvételük napját (praesentatio). Tartalmukat közölte a fiatalabb tanácsossal, tárgyalásukat, ha sürgős ügyről volt szó, azonnal megkezdték, ha nem, a következő napra halasztották. Kölcsönösen előadták véleményüket és érveiket, alaposan megvizsgálták azokat, majd határoztak. A döntés természetesen az idősebb tanácsost illette meg. Jelen volt a tanácskozásokon a titkár is, távollétében a segédtitkár, akire az a feladat várt, hogy a kamara kiadványait megfogalmazza. E célból naplójába (diurnum) feljegyezte az elhangzott véleményeket és érveket, a határozatokat pedig jegyzőkönyvben (liber consistorialis) örökítette meg. A fogai mázatokat (minutae) még az ülésen, vagy az után elkészítette, s letisztázásuk előtt felolvasta a tanácsosoknak, hogy a szükséges javításokat és változtatásokat még idejében elvégezhesse. A tanácsosok hozzájárulása nélkül a legjelentéktelenebb kiadványokat sem küldhette el. Ha olyan kérdés merült fel, amelyre nem tudtak azonnal válaszolni, mert előzőleg vizsgálatot kellett tartaniok, a végleges jelentéstétel előtt postafordultával értesíteni tartoztak a magyar kamarát arról, hogy levelét megkapták és a kérdéses ügyet minél gyorsabban el fogják intézni. Hangsúlyozta Senkviczy, hogy a kamarai ügyintézés rendje (stylus et ordo camerae) minden téren az írásbeliséget követeli meg, mert a szavak idővel fele. désbe merülnek. Ezért a kamara is csak írásbeli kérvényeket, felvilágosításokat és jelentéseket fogadhatott el, tájékoztatást a levéltárnoktól írásbeli meghagyásban (decretum), más hivatalnokaitól levélben (litterae missiles) kérhetett. írásban kért és kapott a kamara jelentést a helyettes királyi jogügyigazgatótól is, amikor a királyi kincstárt (fiscus regius) érintő ügyeket tárgyaltak. Minthogy az 1660-as években a kamara titkára egyben a helyettes királyi jogügyigazgató tisztségét is viselte, ilyenkor felszólalhatott az üléseken, szavazati jog azonban ekkor sem illette meg. A helyettes jogügyigazgató képJ ) Az utasítás eredetije Orsz. Lvt. Kam. Ivt. Instr. Fasc. 7. található.
