Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)

Bevezetés

viselte a kincstár érdekét a törvényszéki tárgyalásokon, valamint a kobzott jószágok fölötti ítélkezésnél is. Ezt az ítélkezési jogot mint közvetlen bírói hatóság, maga a kamara gyakorolta. A kobzott holmi egyharmadát az illető harmincados kapta, kétharmad részét pedig a kincstár foglalta le. Senkviczy sem mulasztotta el, hogy felhívja a kamara figyelmét a különböző hivatalnokok pontos elszámoltatásának fontosságára. A harmincadósoknak minden negyedévben számadást kellett készíteniök, mégpedig két példányban, mindegyik kamara számára egyet-egyet. Ugyancsak két példányban készítették el számadásukat a tizedszedők, külön az aratás és külön a cséplés után. Az élelmezési tisztek (annonarii) negyedévenkint kimutatást, év végén pedig számadást terjesztettek a szepesi kamara elé. A tanácsosok arra is tartoztak ügyelni, hogy az elszámolásnál senki se maradjon hátralékban. Csak kivételes esetben engedhettek néhány heti haladékot azoknak a harmincadosoknak, akik igazolni tudták, hogy megbízható kereskedőknek hiteleztek. Ezen a téren sok visszaélést kellett kiirtani, Senkviczy ezért kíméletlen szigort ajánlott a tanácsosoknak. A számadásokat egyébként a szepesi kamara csak átnézte, Pozsonyban döntöttek fölöttük. Ugyancsak a magyar kamara mozdította el állásukból azokat a hivatalnokokat, akik a szepesi tanácsosok ismételt figyelmeztetésére sem hallgattak. Sok panasz hangzott el a felsőmagyarországi postamesterek és postások ellen. A baj főoka az volt, hogy a postamesterek a postások fizetését is felvették, de nem adták ki nekik, úgyhogy nem tudtak lovakat tartani. Ezért elrendelték, hogy a jövőben közvetlenül a kamarától kapják fizetésüket, s ha még így sem teljesítenék kötelességüket, a kamara minden további nélkül elbocsáthassa őket. A pénztár. A pénztárnok továbbra is megtartotta független állását, ami formailag abban is kifejezésre jutott, hogy utasítását, akárcsak a tanácsosokét, az uralkodó nevében a magyar kamara tanácsa állította ki. Kinevezését ugyancsak a pozsonyi kamarások ajánlották a királynak. Tanulságosan erősíti meg azt, amit a tanáccsal kapcsolatban a királyi és az országos jövedelmek megkülönböztetéséről mondottunk, hogy az 1660-as években kelt pénztárnoki utasítások is élesen és határozottan különbséget tesznek az uralkodó és az ország pénze között. Mindkettőt a pénztárnok gondjaira bízzák, de meghagyják, amit már korábban is figyelmébe ajánlottak, hogy az egyes jövedelmi ágakról külön vezessen pontos pénztári naplókat (regesta). Egyebekben ezek az utasítások a korábbiak rendelkezéseit foglalják össze és ismétlik meg. Legfeltűnőbb eltérés, hogy a pénztárnok mellett az ellenőr szerepét az igazgatóság (a pénztárnoki utasítások továbbra is kassai igazgatóságról, annak tanácsáról, consistoriumáról beszélnek) első tanácsosától a levéltár vezetői vették át, ami a pénztárnokot az igazgatóságtól még jobban függetlenítette. A pénztárba készpénzben vagy utalványokban és nyugtákban befolyó jövedelmekről adott nyugtákat ettől kezdve a pénztárnokon kívül a levéltár őre, távollétében a segédőr is aláírta és megpecsételte. Külön könyvet vezetett róluk s annak alapján minden év végén kimutatást (regestum) készített a magyar kamara számvevőhivatala számára, ahol a pénztárnok számadásait felülvizsgálták. Ezeket a számadásokat a pénztárnok a költségvetési év végétől számított 2 hónapon belül tartozott Pozsonyba küldeni. Azonkívül negyedévenkint továbbra is 2—2 kimutatást állított össze a két kamarai tanács tájékoztatására.