Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)
Bevezetés
közvetítésre. A számadásokat át is nézte, észrevételeit megtette, a döntés azonban a magyar kamarát illette meg. A legtöbb gondot természetesen a harmincadosok okozták, az utasítás részletesen foglalkozott különböző visszaéléseikkel. Ezek közül is kiemelte a királyi cédulák körülieket, pl. azt, hogy a leányharmincadosok a náluk leadott cédulákat nem az igazgatóságnak mutatták be, hanem anyahivataluknak, amely azokat újra felhasználta. A fiókharmincadosokat (filialista) különösen gondjukba ajánlotta a tanácsosoknak, ezek ugyanis rendszerint összejátszottak a főharmincadossal, úgyhogy nem a kincstárnak, hanem csak a harmincadosnak voltak hasznára. Hasonló volt a helyzet a harmincadosok helyetteseivel. Rakoviczky úgy rendelkezett, hogy a jövőben az igazgatóság ezeket a helyetteseket ismerje meg, s főnökeik mulasztásáért ők is feleljenek. A harmincadosok és kereskedők részéről gyakori visszaélések felsorolása után a tizedet és a várbirtokokat ajánlotta Rakoviczky hasonló részletességgel az igazgatóság tanácsosainak gondjába. Külön felhívta figyelmüket a szatmári erdőkre, amelyekben erdőfelügyelők (inspectores seu vigiles silvarum) alkalmazását ajánlotta. Szatmár város összeírását is elrendelte, mert a szokásos adót nagyon alacsonynak találta. Érdekes, hogy az adóról és a bányászatról hallgatott Rakoviczky utasítása. Ezzel szemben új feladatként a felsőmagyarországi postások (veredarii) ellenőrzését is az igazgatóságra bízta. Feltűnő végül az utasításnak az a pontja, amely azt ajánlja a tanácsosoknak, hogy megbízható és hű kémeket (exploratores) fogadjanak, főleg a harmincadosok szemmeltartására, valamint a politikai mozgalmak megfigyelésére. 1 ) Hiába adták azonban a magyar kamara tanácsosai egyik utasítást a másik után, Kassa messze feküdt Pozsonytól, s amikor a biztos vagy a bizottság elhagyta a várost, minden a régi kerékvágásba zökkent vissza. A szepesi igazgatóság a papíron, utasításai alapján, önállóan semmit sem tehetett. A valóságban azonban a kassai tanácsosok igen könnyen kijátszhattak a magyar kamara ellenőrzését. S ha a kassai kapitány vagy az igazgatóság pénztárnoka olykor panaszt nem emelt volna, önző és gondatlan gazdálkodásukban senki sem zavarta volna őket. Aszalay István küldetése. 1652-ben, Bélaváry Miklós pénztárnok ismételt panaszaira, a magyar kamara újra kiküldte egyik tanácsosát, Aszalay Istvánt, a felsőmagyarországi viszonyok megvizsgálására és rendezésére. A pozsonyi kamarások ekkor már lemondtak arról, hogy a szepesi igazgatóság jövedelmeiből valami is befolyjék a pozsonyi pénztárba. E jövedelmeket egészen a felsőmagyarországi végvárak fenntartására, a végvári katonaság fizetésére szánták. Aszalay főfeladata éppen az volt, hogy rábírja a szepesi tanácsosokat, vállalják el a fizetést, ha tovább nem, legalább két esztendőre, mert az uralkodó más forrásból nem tud meríteni. Utasításának tartalma és hangja azt mutatja, hogy Pozsonyban tisztában voltak azzal, hogy az igazgatóság helyzetével visszaél, a magyar kamara rendelkezéseivel nem sokat törődik, de erélyesebben fellépni mégsem mertek ellene, mert rá voltak szorulva, s a tapasztalat azt *) Az utasítás másolatban maradt fenn. Orsz. Lvt. Kam. lvt. Libri Instr. V1I.> 54., IX., 670.
