Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)
Bevezetés
törvénytelen birtokfoglalások korában. Bocskay protestáns rendjei a püspöki kamaraelnökök száműzetését, a kamarák eltörlését és a Mohács előtti kincstartóság visszaállítását követelték. 1 ) Szuhayt és Migazzit meg is buktatták, azt is elérték, hogy ettől kezdve a kamarát világiak vezették, a kincstartóságot azonban nem tudták visszaállítani. A pénzügyigazgatást nem lehetett visszafejleszteni, az államháztartás egyensúlyának biztosítására a jól bevált kamarai hivatalszervezetet ebben az időben már nem nélkülözhették. Az udvari és a magyar kamara viszonya. Meg kell végül emlékezni az osztrák és a magyar közjogi'irodalom egyik legtöbbet vitatott kérdéséről : az udvari és a magyar kamara viszonyáról. Osztrák részről a legalaposabb tanulmányt Theodor Mayer írta, 2 ) akinek bizonyos mértékben túlzott megállapításait Kérészy Zoltán igyekezett megcáfolni, de tagadhatatlan, hogy magyarázatai sok tekintetben erőszakoltak. 3 ) Közös hibájuk, hogy csak a törvényeket és az utasításokat vonták vizsgálódásuk körébe, amelyekből a tényleges helyzetet nem ismerhették meg. Annyit azonban ezek alapján is meg lehet állapítani, hogy a két kamara viszonya a legszorosabb kapcsolatban állott a rendi dualizmus Hullámzásával. A királyi hatalom erősebb érvényesülése idején az udvari kamara befolyása is megnövekedett, a rendek előretörése pedig a magyar kamarát is függetlenebbé tette. Nemzeti szempontból a mélypontot kétségtelenül az 1569:38. tc. jelentette, amely elismerte az udvari hatóságok illetékességét e nem tisztán magyar ügyekben. A későbbi országgyűlések azonban ez allen a végzés ellen állandóan tiltakoztak. Az udvari kamara főhatóságát a magyar fölött sohasem ismerték el, úgyhogy Mayer sem tagadja, hogy jogilag a magyar kamara független volt. Minthogy azonban az uralkodóhoz intézett felterjesztéseit az udvari kamara véleményezte, a királyi leiratokát ez fogalmazta meg, tagadhatatlan, hogy a magyar kamarai kérdésekre döntő befolyást gyakorolt. Az uralkodó a költségvetés megállapításának, az utalványozásnak, a tisztviselői számadások jóváhagyásának és a kamarai hivatalnokok kinevezésének jogát a maga számára tartotta fenn, ami azt jelentette, hogy az udvari kamara hatáskörébe utalta. Formailag a magyar kamara függetlenségét mindig tiszteletben tartották. Felterjesztéseit az uralkodóhoz intézte, nem pedig az udvari kamarához, a leiratok a király, vagy a helyettesítésével megbízott főherceg nevében rendelkeztek, bár az udvari kamara elnöke, egyik tanácsosa és titkára ellenjegyezte őket. Feltűnő, hogy míg I. Ferdinánd idejében igen sok királyi leirat a magyar kancelláriában készült, utódai csak ritka esetekben bízták a kamarához szóló felséghatározatok megfogalmazását a magyar titkárra. Összefügg ezzel, hogy a rendek ettől kezdve panaszkodtak az országgyűléseken a magyar kancellária háttérbeszorulása és az udvari hatóságok térhódítása miatt. Formailag ugyan az udvari kamara sohasem lett a magyarnak felettes hatósága, hozzá a magyar kamara intézkedései ellen nem fellebbez*) U. o. VIII., 329—330., IX., 201—202., XI., 274., 280., 365., 405., 694., XII., 413. 1. 2 ) Das Verhältnis der Hofkammer zur ungarischen Kammer bis zur Regierung Maria Theresias. Mitteilungen des Instituts für österreichische Geschichtsforschung. IX. Erg.—Bd. 3 ) Adalékok a magyar kamarai pénzügyigazgatás történetéhez. Bp., 1916: V. ö. Hóman Bálint bírálatával, Századok, 1917.
