Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)
Bevezetés
tek. Gyakran előfordult azonban, hogy a magyar kamara alá rendelt szervekhez az uralkodó közvetlenül intézett rendeleteket, ami azt jelentette, hogy az udvari kamara befolyása alá kerültek. Egyes jövedelmi ágakat pedig, amint a vidéki hivataloknál látni fogjuk, kivettek a magyar kamara alól és az utasítások ellenére közvetlenül az udvari, vagy az alsóausztriai kamara alá rendeltek. A magyar kamara formai alárendelésére az udvari alá csak a Lipótféle abszolutizmus tett kísérletet, először 1672-ben, majd 1696-ban, de mindkétszer sikertelenül. A rendek az országgyűléseken sikerrel védték meg törvényes függetlenségét, újra meg újra leszögezve, hogy a két kamara egymással nem alárendelt (dependentia), hanem mellérendelt (correspondentia) viszonyban áll. 1 ) Az 1672-i magyar kamarai utasítás ugyan nyomatékosabban kimondotta, hogy a királyhoz intézett felterjesztések az udvari kamarán mennek keresztül, egyébként azonban a két kamara viszonyán semmit sem változtatott. A magyar kamara jogi függőségét az utasítások sem igazolják, a tényleges helyzet megállapítására pedig egymagukban épúgy elégtelenek, mint a törvénycikkek. Az osztrák és magyar közjogi irodalom évtizedes vitája a kérdést sok tanulságos szemponttal gazdagította, de nem oldotta meg. Ez a feladat, kapcsolatban a kamara szervezetének és hatáskörének tisztázásával, a magyar közigazgatástörténetre vár. A jogügyigazgató. A kamarai szervezet keretében kell megemlékezni az ú. n. királyi ügyigazgató vagy jogügyigazgató (causarum regalium director) rendkívül fontos tisztségéről. E tisztség eredetének és fejlődésének tisztázása még megoldatlan feladata a magyar jog- és közigazgatástörténet határterületének. Már a középkor korai századaiban szerepelnek a királyi ügyigazgatók, nevük eleinte: a királyi udvar jegyzői (notarii, notarii speciales aulae regiae), királyi ügyvédők (procuratores regum), a királyi ügyek védelmezői (defensores, definitores, syndici causarum regalium), a szent korona fiskálisai (fiscales sacrae coronae) s csak később állandósul végleges elnevezésük. Mindig a magisteri cím illette meg őket, ami azt mutatja, hogy egyetemet végzett férfiak voltak. Jogi ismeretekre szükségük is volt, mert feladatukat: a szent korona javainak és a királyi érdekeknek védelmét a bíróságok előtt, csak így teljesíthették. Jogi véleményt adtak a királyi és koronajavakat kezelő kincstárnak, Mohács előtt a kincstartónak, a Habsburg-ház trónrajutása után pedig a kamarának, minden vitás kérdésben. Javaslataikat (opiniones) vagy élőszóval terjesztették elő a kamarai tanács ülésein, vagy pedig írásban nyújtották be. A bírósági tárgyalásokon személyesen képviselték a kincstárt. Bizonyos tekintetben tehát a mai államügyészség elődjeit láthatjuk bennük. A maguk korában mindannyian híres jogászok, tekintélyes szakemberek voltak. Egy pillantás az 1526 és 1720 közötti ügyigazgatók névsorára, a legjobban bizonyítja ezt. 2 ) *) 1608:5., 1609 : 21., 1618:15., 1622:18., 1647:146., 1655:11., 1681:13., 1715 : 1., 1723 : 161., 1741 : 14. t.-c. 2 ) A névsort az Országos Levéltár kamarai levéltárában őrzött világi méltóságkönyv alapján közlöm.
