Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)
Bevezetés
meg, csak annyit mondott, hogy egyet az udvari haditanács, egyet az udvari kamara jelöljön ki, kettő pedig jogtudós legyen. Az új hivatal feladatát csak általánosságban körvonalazta a vallás és a fölségjogok védelmére, az igazságszolgáltatásra, katonai és kamarai ügyekre, azaz úgy gondolta, hogy a belügyi kormányzat minden ága alája fog tartozni. Sürgős esetekben azonnal rendelkezhetik s ilyenkor az uralkodó utólagos jóváhagyását kéri, egyébként azonban javaslatát a magyar kancellária útján a király elé terjeszti és annak döntése alapján intézkedik. Az eléje kerülő iratokat az elnök nyitja fel és rájukvezeti a kézhezvétel napját, majd kiosztja a két titkárnak. Az egyik titkár a latin-, a másik a németnyelvű expeditiot vezeti. A fontosabb kérdésekben az elnök előzőleg tájékoztatja a tanácsosokat, egyébként azonban a titkárok ismertetik az ügyeket. Ezután előbb a magyar, majd a német tanácsosok kifejtik véleményüket és szavaznak. Ha a szavazatok száma két egyenlő részre oszlik, az elnök szava dönt. A fogai mázatokat a döntés alapján a titkárok készítik el. Az alhivatalokokról és az ügyintézésről Lobkowitz bővebben nem szólt, a kormányzóság fizetésére a megszüntetendő nádorság jövedelmeit szánta. Feladata. Lobkowitz tervezete, amely az uralkodó tetszését mindenben megnyerte, a miniszteri konferencia elé került, amely egy bizottságot küldött ki a kormányzóság részletes utasításának elkészítésére. Az utasítást azután a miniszterek mégegyszer átnézték, egyes helyeken változtattak rajta, így alakult ki végső formája, amit I. Lipót minden változtatás nélkül elfogadott. Az utasítás első helyen ugyancsak a vallás kérdésével foglalkozott. Az állandóan Pozsonyban székelő kormány kötelességévé tette, hogy az istentiszteletek megtartására, a jó erkölcsökre az egész országban gondja legyen, a káromkodókat büntesse meg. Elsősorban pedig arra törekedjék, hogy a római katolikus vallást arra a fokra emelje, ahonnan az idő viszontagságai letaszították. De ne alkalmazzon erőszakot, hanem az ige erejével térítsen, derék lelkészeket alkalmaztasson, ifjak és öregek taníttatásával nyerje meg a lelkeket. Eredetileg azt is bele akarták az utasításba venni, hogy a kormány tegyen lépéseket az eretnek tanok kiirtására, féltek azonban az akatolikusok elkeseredésétől és zavargásától, ezért inkább elhagyták azokat a részeket, amelyek a protestánsok érzékenységét méltán sértették volna. Vallási téren tehát azt a szerepet szánták a kormányzóságnak, amit 1690-ben az átszervezett magyar kancelláriára bíztak s amit azután az 1724-ben felállított helytartótanács örökölt. Rendkívül fontos és jellemző vonása az utasításnak, hogy határozott lépéssel haladt tovább azon az úton, amely az újkori államkormányzat egyik leglényegesebb elve, a közigazgatás és igazságszolgáltatás szétválasztása felé vezetett. Az I. Ferdinánd-korabeli helytartótanács főfeladata az igazságszolgáltatás volt, szorosabb értelemben vett közigazgatással csak Várday és Ujlaky helytartósága alatt foglalkozott. Utóbb pedig a helytartóság az ország első bírói méltóságává alakult át. A kormányzóság szervezői ezzel szemben mint elvet mondották ki, hogy az új hivatal igazságszolgáltatással nem foglalkozik. A törvénykezést az ország rendes bíróságainak hatáskörébe utalták, sőt még abba is beleegyeztek, igaz, hogy főleg az agg Szelepcsényi érzékenységének kímélésére, hogy a helytartóság, mint
