Soós László (szerk.): Magyar Minisztertanácsi jegyzőkönyvek 1867-1918. A Khuen-Héderváry és a Tisza kormány minisztertanácsi jegyzőkönyvei - A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 56. (Budapest, 2018)
2. kötet - B. Tisza István kormányának jegyzőkönyvei
úton egyhíthetik vagy egészen el is engedhetik, ha és amennyiben Ő Felsége ezt a jogot nekik megadta. A cs. kir. miniszterelnök úr kizárni óhajtaná azt, hogy О Felsége a kegyelmezési jogot másra átruházhassa. Erre való tekintettel a cs. kir. miniszterelnök úr: a. / a 308. § kiegészítésével a haditörvényszéknek a katonai büntető törvénykönyv 121. és 124. §-ain túlmenő rendkívüli enyhítési jogot adna, az 1873. évi osztrák polgári bűnvádi perrendtartás 338. §-ának mintájára, nehogy О Felségét a kegyelmi ügyek túlterheljék; b. / a 386. § módosításával általános szabályként azt a tételt állítaná fel, hogy a jogerősen kiszabott büntetést kegyelem útján csak О Felsége engedheti el vagy enyhítheti; c. / a kegyelmezési jog átruházhatóságát csak a rögtönítélő eljárás során (445. § 3. bek.), valamint a hadrakelt seregnél és hadihajón (477. § 2. bek.) tartaná fenn. Az a. pont alatt említett indítvány, bár azt a cs. kir. miniszterelnök úr tulajdonképpen a b. alatt jelzett indítvány elfogadásának megkönnyítése végett tette, független ettől a második indítványtól. Az a. pont alatt jelzett indítvány szerint ugyanis az ítélő bíróság rendkívüli enyhítési jogot nyerne, ami - tekintettel a katonai büntető törvénykönyvben foglalt büntetések túlságos szigorúságára - szerfölött kívánatos. A 308. §-nak a cs. kir. miniszterelnök úr által javasolt kiegészítése tehát pártolást érdemel, de még az is szükséges volna, hogy ez a rendkívüli enyhítési jog a halálbüntetésnek (vö. a magyar büntető törvénykönyv 92. §-ának 2. bek.) és a rendfokozat elvesztésére szóló büntetésnek eseteire is kiterjesztessék; végül hogy a katonai büntetőtörvénykönyv 125. §-ában említett rendkívüli enyhítési jog nemcsak akkor legyen gyakorolható, ha több, hanem akkor is, ha csak egy fontos enyhítő körülmény forog fenn, és ne kívántassék, hogy az enyhítő körülmény okvetetlenül olyan legyen, melytől a bűnös javulását alaposan várni lehessen. Itt még felemlítem, hogy szükséges lenne a katonai bűnvádi perrendtartás tervezetének а II. fokú katonai bíróságok eljárására vonatkozó rendelkezései között (345., 354., 371. §) minden kétséget kizárólag kiemelni, hogy a haditörvényszéket megillető, a tervezet 308. §-ában a fentiek szerint megállapítandó rendkívüli enyhítési jog а II. fokú katonai bíróságokat is megilleti. Ami a b. pont alatt említett indítványt illeti, az elvileg csak helyeselhető ugyan, de a magyar kir. honvédelmi miniszter úr hozzám intézett átiratához csatolt megjegyzéseiben részletesen kifejtette, hogy a magasabb katonai parancsnokok nálunk a kegyelmezési jogot most is gyakorolják, és hogy ennek a tradíciónak hosszú múltja van. Ha tehát a b. pont alatt jelzett indítvány teljes megvalósítása leküzdhetetlen nehézségekbe ütköznék, legalább annyit mindenesetre lehetne kívánni, hogy a kegyelmezési jog gyakorlása ne legyen átruházható az illetékes parancsnokra, mert hiszen tulajdonképpen ő a vádhatóság, és így csakugyan visszás volna, ha a saját vádja folytán hozott jogerős bírói ítélettel megállapított büntetést kegyelemből maga ez a parancsnok engedhetné el, vagy enyhíthetné. De talán el lehetne fogadni a 386. § mostani 1. bekezdését, ha rendelkezései az illetékes parancsnok kizárásával ennek elöljáróira korlátoztatnának, és egyszersmind az is kimondatnék, hogy még az illetékes parancsnok elöljárói sem gyakorolhatják, tehát csak О Felsége gyakorolhatja a kegyelmezési jogot oly esetben, ha a büntetés kiszabásának kérdésé540
