Soós László (szerk.): Magyar Minisztertanácsi jegyzőkönyvek 1867-1918. A Khuen-Héderváry és a Tisza kormány minisztertanácsi jegyzőkönyvei - A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 56. (Budapest, 2018)

2. kötet - B. Tisza István kormányának jegyzőkönyvei

úton egyhíthetik vagy egészen el is engedhetik, ha és amennyiben Ő Felsége ezt a jogot nekik megadta. A cs. kir. miniszterelnök úr kizárni óhajtaná azt, hogy О Felsége a kegyelmezési jo­got másra átruházhassa. Erre való tekintettel a cs. kir. miniszterelnök úr: a. / a 308. § kiegészítésével a haditörvényszéknek a katonai büntető törvénykönyv 121. és 124. §-ain túlmenő rendkívüli enyhítési jogot adna, az 1873. évi osztrák pol­gári bűnvádi perrendtartás 338. §-ának mintájára, nehogy О Felségét a kegyelmi ügyek túlterheljék; b. / a 386. § módosításával általános szabályként azt a tételt állítaná fel, hogy a jogerő­sen kiszabott büntetést kegyelem útján csak О Felsége engedheti el vagy enyhít­heti; c. / a kegyelmezési jog átruházhatóságát csak a rögtönítélő eljárás során (445. § 3. bek.), valamint a hadrakelt seregnél és hadihajón (477. § 2. bek.) tartaná fenn. Az a. pont alatt említett indítvány, bár azt a cs. kir. miniszterelnök úr tulajdonkép­pen a b. alatt jelzett indítvány elfogadásának megkönnyítése végett tette, független ettől a második indítványtól. Az a. pont alatt jelzett indítvány szerint ugyanis az ítélő bíróság rendkívüli enyhítési jogot nyerne, ami - tekintettel a katonai büntető törvénykönyvben foglalt büntetések túlságos szigorúságára - szerfölött kívánatos. A 308. §-nak a cs. kir. miniszterelnök úr által javasolt kiegészítése tehát pártolást érdemel, de még az is szüksé­ges volna, hogy ez a rendkívüli enyhítési jog a halálbüntetésnek (vö. a magyar büntető törvénykönyv 92. §-ának 2. bek.) és a rendfokozat elvesztésére szóló büntetésnek esetei­re is kiterjesztessék; végül hogy a katonai büntetőtörvénykönyv 125. §-ában említett rendkívüli enyhítési jog nemcsak akkor legyen gyakorolható, ha több, hanem akkor is, ha csak egy fontos enyhítő körülmény forog fenn, és ne kívántassék, hogy az enyhítő körülmény okvetetlenül olyan legyen, melytől a bűnös javulását alaposan várni lehessen. Itt még felemlítem, hogy szükséges lenne a katonai bűnvádi perrendtartás tervezeté­nek а II. fokú katonai bíróságok eljárására vonatkozó rendelkezései között (345., 354., 371. §) minden kétséget kizárólag kiemelni, hogy a haditörvényszéket megillető, a terve­zet 308. §-ában a fentiek szerint megállapítandó rendkívüli enyhítési jog а II. fokú kato­nai bíróságokat is megilleti. Ami a b. pont alatt említett indítványt illeti, az elvileg csak helyeselhető ugyan, de a magyar kir. honvédelmi miniszter úr hozzám intézett átiratához csatolt megjegyzései­ben részletesen kifejtette, hogy a magasabb katonai parancsnokok nálunk a kegyelmezési jogot most is gyakorolják, és hogy ennek a tradíciónak hosszú múltja van. Ha tehát a b. pont alatt jelzett indítvány teljes megvalósítása leküzdhetetlen nehézségekbe ütköznék, legalább annyit mindenesetre lehetne kívánni, hogy a kegyelmezési jog gyakorlása ne le­gyen átruházható az illetékes parancsnokra, mert hiszen tulajdonképpen ő a vádhatóság, és így csakugyan visszás volna, ha a saját vádja folytán hozott jogerős bírói ítélettel meg­állapított büntetést kegyelemből maga ez a parancsnok engedhetné el, vagy enyhíthet­né. De talán el lehetne fogadni a 386. § mostani 1. bekezdését, ha rendelkezései az illetékes parancsnok kizárásával ennek elöljáróira korlátoztatnának, és egyszersmind az is kimon­datnék, hogy még az illetékes parancsnok elöljárói sem gyakorolhatják, tehát csak О Fel­sége gyakorolhatja a kegyelmezési jogot oly esetben, ha a büntetés kiszabásának kérdésé­540

Next

/
Oldalképek
Tartalom