Soós László (szerk.): Magyar Minisztertanácsi jegyzőkönyvek 1867-1918. A Khuen-Héderváry és a Tisza kormány minisztertanácsi jegyzőkönyvei - A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 56. (Budapest, 2018)
1. kötet - B. Gróf Tisza István kormánya 1903. november 3-1905. június 18. - Az országgyűlés harmadik ülésszakának törvényalkotó munkája
lasztókerületében beszámolót tartson.796 A jászberényi piactéren ellenzéki politikusként választói elé lépő Apponyi a hat évvel korábban megszűnt Nemzeti Párt programjának kibővített változatát ismertette. Nevezetesen nagyobb hangsúlyt kaptak a nemzeti követelések, például a nyelvkérdés rendezése, magyar királyi zászló rendszeresítése, a magyar udvartartás és önálló vámterület létrehozása. A hallgatóság nagy tetszése közepette elmondott beszéd és az ezt követő ünneplés arra utalt, hogy Apponyi nem lemondott, hanem új pártvezérként térhet vissza a fővárosba. A jászberényi program alapján Apponyi Albert pártja 1904. június 15-én a Hungária Szállóban alakult újjá. Az alakuló ülésen tizenhat képviselő jelezte csatlakozását a Nemzeti Párthoz, amelynek Apponyi javaslata alapján elnökéül Gulner Gyulát, alelnökül Sághy Gyulát választották meg.797 A párt létrehozását még az ellenzéki oldalon is bizalmatlanság fogadta. Apponyi kitörési kísérletére utal, hogy sajtóhírek szerint már a megalakulás napján az együttműködés lehetőségéről tárgyalt az Új Párt vezetőjével, Bánffy Dezsővel.798 Az 1904. augusztus 4-én megtartott minisztertanácsi ülésen a miniszterelnök bejelentette, „hogy a szokatlanul hosszú ideig tartó nagy szárazság következtében az ország számos vidékét fenyegető takarmányhiány arra késztette, hogy a kormány tagjaival már előzőleg folytatott megbeszélés alapján a közös külügyminiszter úr figyelmét felhívta annak kívánatos voltára, hogy az ország keleti részeire nézve takarmánykiviteli tilalom rendeltessék el”. Tekintettel a kereskedelmi egyezmények rendelkezéseire, a miniszterelnök felkérte Hieronymi Károly kereskedelemügyi minisztert, hogy - a külügyminiszter véleményét kikérve - készítsen előterjesztést a kiviteli tilalom bevezetéséről. Hieronymi mindenekelőtt az osztrák és a magyar kormány közötti egyeztetés szükségességét hangoztatta, mert indoklása szerint: „A kérdéses intézkedés alapjául a vámterület általános vámtarifájáról szóló törvény (1882. évi XVI. törvény) VI. cikkének második bekezdésében foglalt határozat szolgál, melynek értelmében a kormány felha- talmaztatik, hogy bizonyos áruknak forgalmát közérdekből, különösen pedig egészség- ügyi és biztonsági szempontokból rendeleti úton korlátozhassa. Tekintettel arra, hogy az említett törvény az osztrák kormánnyal egyetértőleg alkottatott és az egész vámterületre nézve érvényes, és ebből folyólag végrehajtása is a két kormánnyal egyetértőleg foganatosítandó . ”799 Az osztrák-magyar tárgyalások eredményeként 1904. augusztus n-én kihirdetett800 takarmánykiviteli tilalomnak a kereskedelmi szerződésekkel történő összeegyeztetése nem volt problémamentes. A svájci követség már augusztusban tiltakozott a fenti korlátozás ellen, és tájékoztatást kért az intézkedéssel kapcsolatban. Tisza István miniszterelnök a közös külügyminiszterhez intézett átiratában a Svájccal 1891. december ю-én kötött kereskedelmi szerződés azon pontjára hivatkozott, amely szerint a tilalom elrendel796 Egyetértés, 1904. június 13. Apponyi új programja. 797 Egyetértés, 1904. június 16. Apponyi tábora. 798 MNL OL К148-1904-13-1657. Szolnok-Doboka vármegye főispánjának jelentése a belügyminiszter részére. Dés, 1904. január 28. - Désen, 1904. január 24-én Ujpárt néven, Bánffy Dezső programja alapján egy országos párt alakult. Ezen a napon alakult meg a párt helyi központi végrehajtó bizottsága. 799 MNL OL К 26-1908-XLI—2895. A kereskedelemügyi miniszter felterjesztése a miniszterelnök részére. 1904. augusztus 5. 800 Budapesti Közlöny, 1904. augusztus 11. 2I4