Soós László (szerk.): Magyar Minisztertanácsi jegyzőkönyvek 1867-1918. A Khuen-Héderváry és a Tisza kormány minisztertanácsi jegyzőkönyvei - A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 56. (Budapest, 2018)

1. kötet - B. Gróf Tisza István kormánya 1903. november 3-1905. június 18. - A delegációk munkája és a parlament munkaképtelensége

I

megjelenő királyi kézirat - a közös miniszterek ellenjegyzésével - megerősítette, hogy

1904. január i-től február 29-éig, az 1903. évre megszavazott költségvetés szerint a delegációk megszavazták a közös kiadásokat.

A delegáció munkájában hosszú évek óta aktívan résztvevő Apponyi Albert - annak ellenére, hogy delegálták - nem jelent meg ezen a decemberi tanácskozáson. A delegáció üléséről tájékozódva, arról értesült, hogy Pitreich közös hadügyminiszter „a magyar katonai követelések tekintetében olyan nyilatkozatot tett, mely a Szabadelvű Pártban is rossz hangulatot szült, mert a kilences bizottság azon megállapodásával sem látszott számolni, melyet Őfelsége elfogadott volt, és melyek a kormányzati program részletei voltak”.688 A közös hadügyminiszter nyilatkozata az 1904. januári parlamenti üléseken egy megújuló közjogi vita kiinduló pontjává vált. A delegáció tagjai már 1903. december 17-én hazatértek Bécsből, és a másnapi parlamenti ülésen folytatódott az újoncjutalék megajánlására vonatkozó törvényjavaslat vitája.

A honvédelmi miniszter által előterjesztett törvényjavaslatok napirendre tűzése ismét a katonaságot érintő kérdések egész tárházát hozta felszínre, amelyet időhúzás céljából személyeskedő megjegyzések, jegyzőkönyvi bejegyzések feletti nézeteltérések, zárt ülések, házszabály értelmezéséről folytatott torzsalkodások tarkítottak. Az így zajló ötödik ülésnapon, 1903. december 23-án Tisza István elérkezettnek látta az időt, hogy a parlament normális működőképességének helyreállítását sürgetve véleményt mondjon ezekről az ügyekről. Beszédéből, amelyet később sokan és gyakran idéztek az alábbiakat emelem ki: „teljes meggyőződéssel állunk a közös hadsereg alapján és kívánjuk fenntartani a hadseregnek egységes vezényletét, vezérletét és belszervezetét úgy, hogy az az 1867. évi XII. törvény ii. §-a által konstatáltatott. Tesszük ezt abban a meggyőződésben, hogy a magyar nemzet érdeke kívánja azt, hegy a hadsereg, amely a közös védelem kötelezettségét teljesíti, mentül erősebb, mentül harcképesebb, mentül megbízhatóbb legyen katonai szempontból, és azt hisszük, hogy a magyar nemzet érdekében teszünk akkor amidőn ebben a tekintetben semmiféle újítást nem provokálunk.” A balkáni eseményekre utalva: „Azt hiszik a képviselő urak, hegy a nemzeti politika az: akcióképtelenné tenni a magyar nemzetet azzal a helyzettel szemben, amelyet a Balkán-félszigeten látunk? [...] az a helyzet, az a forrongás a Balkánon igenis érinti, és érinteni fogja mindég nagyon közelről a magyar nemzet érdekeit. Ezért kell az, hogy Magyarország hozzátartozó része, és pedig a paritás alapján teljes egyenjogúsággalbíró része legyen egy oly európai nagyhatalomnak, amelynek sorsa döntő súllyal essék a mérlegre.”689 Az sem véletlen, hogy: „az a veszély, mellyel a várható háború az Osztrák-Magyar Monarchiát fenyegeti, elsősorban és legközvetlenebbül Magyarország veszélye, hogy tehát annak a hadseregnek harcképessége, amelytől egyedül várhatunk védelmet, egész különlegesen magyar érdek, úgyszólván létérdek.”690 Tisza István érvelése nem győzte meg az obstrukciót folytatókat, de beszéde fajsúlyos voltára utal,

688 Apponyi, 1934.115.

689 Képviselőházi Napló, 1901-1905. XX. köt. 363. országos ülés. 1903. december 23. - Lásd ehhez Vermes Gábor véleményét: „A századfordulóra a magyar soviniszták a nemzeti követeléseket oly szintre emelték, melynek következtében a szakadék a dinasztia iránti lojalitástól áthatott tiszti kar irányítása alatt álló hadsereg realitása és a magyar nacionalizmus sértett aspirációi között egyre szélesebbé vált.” (Vérmés, 1994. 106.)

690 Apponyi, 1934. 75.

i85