Szőcs Tibor: Damus pro memoria-oklevelek - A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 54. (Budapest, 2017)
Regeszták
302 Szőcs Tibor: Damus pro memoria-oklevelek támpontot, amelyből ki lehetne indulni. Rohonc várát egyébként 1289 májusának a végén elfoglalta Albert osztrák herceg, 1291 tavaszán ismét kisebb összecsapások színhelye volt, majd III. András ez évi nyári hadjárata után került vissza Magyarországhoz (Pauler: Magyar nemzet története II. 405., 425., 431.). Az kizárható, hogy a jelen oklevél ezen hadjáratokkal összefüggött volna: mivel teljes egészében a magyar oklevélkiadási gyakorlatot tükrözi, ezért az 1289-1291 közé eső évek nem jöhetnek szóba kiadási idő gyanánt. A várat egyébként a Ják nembéliek tartották a kezükben, majd Ják nb. Kázmér fia Csépán magtalan halála után (amelyet 1297-ben említenek) Héder nb. Kőszegi Miklós szerezte meg az erősséget (oligarchikus hatalmát figyelembe véve nem kizárt, hogy már Csépán halála előtt). A 14. sz. elején a várat a fia, Kőszegi „Kakas" Miklós birtokolta, és 1317- 1318 körül rokona, Kőszegi András sikertelenül ostromolta, 1319 júliusában pedig maga Miklós is keltezett ott oklevelet (Zsoldos: Henrik-fiak 657.; Engel: Ország újraegyesítése 107., 121.; Kristó: Károly harcai a tartományurak ellen 334.; AOkl V. 537.). „Kakas" Miklós politikai bukása (1321 eleje) után Rohonc kikerült a kezéből, és I. Károly a Ják nemzetségnek adta vissza, ám 1329-ben birtokcsere útján Miklós ismét megszerezte (Zsoldos: Henrik-fiak 657.; AOkl XIII. 282-283. sz.). Túl sokáig nem élvezhette új szerzeményét, mert 1333-ban elhunyt (Engel: Genealógia, Héder nem 4. tábla: Kőszegi [és Rohoncij). Mivel itt Vas megyei nemesek helyi ügyéről lehet szó, valószínűsíthetjük, hogy a Kőszegiek bírósága előtt állították ki az oklevelet. Természetesen nem kötelező, hogy egy Kőszegi nagyúr akkor keltezzen Rohoncon, amikor már megszerezte magának a várat, de hipotetikusan mégis ez a legvalószínűbb. Mivel Kőszegi „Kakas" Miklós 1321 után, amikor vasi és zalai ispáni címeit is elvesztette, már biztosan nem folytatott önálló bírói működést, ahogy 1329 után sem, ezért az oklevelet legvalószínűbben az 1290-es évek második fele és 1320 közé tehetjük, és talán „Kakas" Miklóst tekinthetjük a kiadójának - bár erre a fenti logikán kívül konkrét bizonyíték nincsen. 337: 1320. szept. 29. - egri káptalan vagy jászói konvent Egyik részről béli (de Beel) Zerye fia Rathold, másik részről az ugyaninnen való Tamás fia Mikó comes személyesen megjelenvén Rathold azt a bevallást tette, hogy Mikó a Gergely fia Pál által a teljes, Bél földben bírt részét visszaváltotta ugyanezen Pál fivérének: Istvánnak az özvegyétől, Ráz nb. Thordos leányától, illetve ezen Pál anyjától, amit az asszonyok hitbérként és jegyajándékként, és Pálnak Erzsébet (Elzebeth) nevű nővére leánynegyedeként kaptak. Ezen visszaváltott résznek a felét magának Ratoldnak kellett volna megváltania az asszonyoktól a maga számára, és mivel nem volt lehetősége rá, hogy azt az egyik felet Mikótól megváltsa, ezért az oklevéladó színe előtt azt a részt átadta Mikónak és örököseinek örökjogon való birtoklásra. D. in fest. b. Mychaelis archang. a. D. 1320. Eredeti DL 2009. (MKA, Neo-regestrata acta 383. 31.) Kiadása: АО I. 579. Regesztája: AOkl V. 898. sz. Az itt tárgyalt Bél birtok Borsod megyében volt (ld. ÁMTF I. 757-758.). Mivel az oklevél a stílusa alapján hiteleshelyi kiadványnak tűnik, ezért a környékbeli, számba jöhető hiteleshelyek közül az egri káptalanra és a jászói konventre gondolhatunk elsősorban. Az oklevél hátulján található 42 mm-es pecsétfolt mind az egri káptalan, mind a jászói konvent pecsétnyomójának megfeleltethető (ld. a 332. sz. reg. kommentárját). A Bél földdel kapcsolatos ügyeket korábban rendszeresen az egri káptalan színe előtt rendezték (1271: DL 772.; 1282: DL 1134.; 1288: DL 1236.). Másfelől viszont az itt szereplő Mikó fia Lack 1324-ben, jelen oklevél kiadása után 4 évvel jászói várnagy volt (AOkl VIII. 205. sz.), és nem lehetetlen, hogy a famíliának már ekkor is volt kapcsolata Jászóval - ez alapján könnyen elképzelhető, hogy az ottani konvent előtt tették a bevallást, és nem az egri káptalan előtt. A kérdés egyértelmű módon nem dönthető el.
