Szőcs Tibor: Damus pro memoria-oklevelek - A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 54. (Budapest, 2017)
A "damus pro memoria" oklevéladás (előtanulmány)
A „Damus pro memoria" oklevéladás 25 mú oklevelet kibocsátó személy vagy intézmény miért nem alkalmazta. Ha lett volna valamiféle külső „kényszerítő", vagy legalábbis ösztönző erő, akkor pl. a fehérvári káptalan miért nem használta, ha az egri káptalan igen, az erdélyi vajdák és a szlavón bánok miért nem alkalmazták, ha az alországbírók és egyes tartományurak igen? Magunk úgy véljük, hogy a DPM-stílus megszületése kötődhetett egyfajta túlzott egyszerűsítési igényhez az 1240-50-es évek fordulóján. De a tömegesebb használata már inkább a kancelláriai megszokáson és stílusátadáson (esetleg szándékos stílusmásoláson?) múlott. Nem véletlen, hogy ott, ahol tömegesebb elterjedéssel találkozunk, nyomon lehet követni a diplomatikai átadás-átvétel útját (Északkelet-Magyarország). Úgy véljük, hogy ebben a folyamatban kulcsszerepe volt a berögzült formulás sablonoknak, és az írószemélyzet áramlásának, akik ezeket a sablonokat máshol is alkalmazták. Pontos kancelláriai szignók híján, illetve a nagy tömegű forráspusztulás miatt ezt a folyamatot legfeljebb csak nagyon nagy vonalakban lehet modellezni, de pl. az Amadé-tarto- mány területén viszonylag jól nyomon követhető az elterjedés iránya. Mindez nagyjából azt is megmagyarázza, hogy miért szűnt meg a stílus a 14. század első felében. Bár a papíroklevél megjelenése és lassú elterjedése is erre az időszakra esik,73 úgy véljük, hogy a két jelenségnek csak részben lehet köze egymáshoz. Azt fontos leszögeznünk, hogy a DPM-műfaj megszűnte nem azonos időben történt az országban. A királyi udvarban (néhány kósza példányt leszámítva) lényegében az Árpád-házzal együtt „halt ki" a stílus. Már régi megállapítása a kutatásnak, hogy Vencel kancelláriai személyzete részben azonos volt III. András személyzetével, és néhányan közülük I. Károly kancelláriáján is kimutathatóak a korai időszakban.74 Valóban találunk még egy-két DPM-pél- dányt Venceltől és Károlytól.75 Vencel kancelláriája a király politikai bukásával együtt értelemszerűen felbomlott, Károly lassan lecserélődő új személyzete pedig már nem alkalmazta a későbbiekben a műfajt. Hasonló a helyzet a királyi jelenlét bíróságát üzemeltető alországbíróval, akik szintén sok ilyen memoriá- list adtak ki. 1302 és 1304 közöttről még ismert egy Tamás nevű alországbíró, aki Budán székelt, és Vencel embere volt.76 Az ő működése némileg még próbálta utánozni a III. András-kori modellt, ám Vencel bukása után Ottó vagy később Károly - tudomásunk szerint - nem is kísérletezett egy alországbírói presentia regia létrehozásával, és az 1310-es évektől kezdve az újjászervezett országbírói székre tevődött át a hangsúly.77 A DPM-oklevelek kibocsátása, amely annyira jellemző volt a késő Árpád-kori királyi jelenlét bíróságára, tehát azért szűnt meg, mert vagy maga az intézmény is megszűnt (az alországbírói presentia regia, vagy Vencel kancelláriája esetén), vagy némi kontinuitást mutató 73 Rácz: Megyei papíroklevelek; Rácz: Gentilis és Károly 36-39. 74 Szabó: Venczel és Ottó oklevelei 13-20. 75 Vencel: 257. sz.(?); I. Károly: 246., 266.(7), 282. sz. 76 Gerics: Királyi jelenlét 656. 50. jz.; Bertényi: Országbírói intézmény 60-61.; vő. AOkl I. 240241., 295., 694., 697. sz. 77 Bertényi: Országbírói intézmény 61-72.
