Szőcs Tibor: Damus pro memoria-oklevelek - A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 54. (Budapest, 2017)
A "damus pro memoria" oklevéladás (előtanulmány)
24 Szőcs Tibor: Damus pro memoria-oklevelek kivételével valószínűbb, hogy inkább a 13-14. század fordulójára datálhatóak. Egyébként az egyetlen keltezhető ilyen levele 1290-re esik.70 János unokái, Miklós és András, illetve unokaöccse, „Kakas" Miklós már nyilván az ő hatására alkalmazta a DPM-kat, vélhetően nem függetlenül a kancelláriai személyzet továbbörökítésétől. Amadé esetén a DPM-k elterjedése kapcsán kézenfekvő magyarázat az egri káptalan hatása, ám a Kőszegieknél ilyen katalizátor nem mutatható ki. Náluk amolyan nyugat-magyarországi „diplomatikai enklávé- ként" jelent meg a stílus. Némi kapcsolat azért volt a királyi udvar és Kőszegi János kancelláriája között is: az a Mihály vasvári prépost, aki 1288-ban János nádor nótáriusa volt, 1291-ben III. András káplánja lett.71 A kapcsolat egyértelműen fordított irányú, és valószínűleg semmi köze nincs a DPM-stílus elterjedéséhez (már csak azért sem, mert könnyen lehet, hogy Jánosnak ennél korábbi DPM-ja is van), arra azonban felhívja a figyelmet, hogy a királyi udvar személyzete és az egyes tartományurak és oligarchák környezetében tevékenykedők között lehettek kapcsolatok, átfedések. Az is lehetséges, hogy a stílus Kőszegiek közötti elterjedésének oka nem is egy konkrét nótáriusban vagy kancellárban keresendő, hanem abban, hogy a dunántúli főúr utánozni akarta a királyi udvar oklevéladó gyakorlatának elemeit - ez egyébként Amadé esetében sem kizárható hozadék. Mindez átvezet minket ahhoz a kérdéshez, hogy miért is használták ezt az oklevélstílust ott, ahol elterjedt - illetve ahol nem terjedt el, ott vajon miért nem. Az elterjedésének és megszűntének lehetséges okairól tudomásunk szerint egyedül Hegyi Géza nyilvánított véleményt a már többször idézett tanulmányában. Szerinte a „műfaj megszületése és rövid virágzása a társadalom megnövekedett írásigényének tulajdonítható, amelyet azonban a pergamen viszonylagos drágasága egy ideig szűk keretek közé szorított, így költségkímélés céljából az átmeneti fontosságú határozatokról csak ösztövér emlékeztetőt írtak. Mihelyt azonban a papír használata elkezdődött (1310), majd az 1330-as években robbanásszerűen elterjedt Magyarországon ..., a helytakarékossági szempontokra kevésbé kellett tekintettel lenni, és a »damus pro memoria« kikopott a használatból."72 Úgy véljük, hogy a magyarázat a DPM-stílus megszületése kapcsán talán megállhatja a helyét, hiszen tényleg a királyi kancellárián kívül, az oklevéladásban relatíve kevésbé járatos személyek (és nem intézmények!) használták először ezt a műfajt. Ugyanakkor önmagában nem kielégítő, hiszen láttuk, hogy ezek után éppen az olyan oklevélkibocsátó helyeken terjed el leginkább (királyi udvar, Amadé-tartomány, Kőszegi-tartomány, esztergomi érsekek), ahol az intituláció (vagyis néhány szó, az arengaval együtt legfeljebb egy-másfél sor) elhagyásából eredő költségkímélés nem feltétlenül volt kényszerítő erejű. Ráadásul nem magyarázná azt sem, hogy más, szintén nagy szá70 1290. évi DPM-je: 128. sz. A leginkább 1276-ra keltezhető kivétel: 67. sz. (ugyanakkor nem kizárható, hogy ez is valamivel későbbi) 71 CD V/3. 442-444.; HO IV. 79. (vő. Mályusz: Egyházi társadalom 55., 57.) 72 Hegyi: Marosvásárhely első említése 178.15. jz.
