Szőcs Tibor: Damus pro memoria-oklevelek - A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 54. (Budapest, 2017)
A "damus pro memoria" oklevéladás (előtanulmány)
14 Szőcs Tibor: Damus pro memoria-oklevelek gyár és a szomszédos országok (főként az akkori Csehszlovákia) középkori forráskiadásai kapcsán vette számba a kívánatosnak tartott feladatokat, és a két ország történészei közötti együttműködési lehetőségeket. Ennek kapcsán vetette fel, hogy - a szlovák forráskiadók munkáját megkönnyítendő - a magyar középkorászoknak a királyi kancellária mellett a központi bíróságok okleveleit is alaposabban és átfogóbban kellene megvizsgálni. „A »Damus pro memoria« kezdetű bírósági oklevelek dátumát eddig jobbára csak hozzávetőlegesen állapították meg régi oklevéltáraink, s a végleges döntés bizonyára még sok fejtörést fog okozni. Itt is hasznosabb volna a teljes anyag ismeretének birtokában nyilvánítani véleményt, mint minden egyes alkalommal a kérdéses oklevélből kiindulva keresni és mérlegelni a felvilágosítást nyújtó arcontológiai és földrajzi adatokat. Ily datálatlan oklevelek annak következtében, hogy ma már a teljes magyarországi forrásanyag - eredetiben vagy filmfelvételen - az Országos Levéltárban megtalálható, nagy számban kerültek elő s amint a szlovákiai oklevéltár a XIII. század második feléhez érkezik, egyre több problémát fognak okozni. Hasznos volna előre oly lépéseket tenni, amelyek alkalmasak meggyorsítani a munkát."30 Eddig azonban a szakirodalom, néhány általánosabb összefoglalást leszámítva, csak akkor foglalkozott a DPM-oklevelekkel, ha egy konkrét forrást elemeztek, akár mert önmagában tűnt érdekesnek, akár mert egy nagyobb történeti elmélet részét képezték.31 Az alábbiakban most egy rövid összefoglalót adunk a DPM-oklevelek általános jellemzőiről, időbeli és térbeli elterjedésükről, azok okairól, továbbá a stílus eltűnésének idejéről és lehetséges okairól. Amikor Hegyi Géza 2013-ban megjelent tanulmányában egy ilyen diplomát elemzett, ő maga is foglalkozott a műfaj általános jellegzetességeivel, és számba vette az ismert kiadványokat. Összesen 365 oklevelet talált, amelynek a nagy része („kb. 75%-a") szerinte 1270-1310 közöttről származik.32 Ezzel szinte teljes egészében megegyezik a magunk statisztikája: 369 DPM-oklevelet találtunk (és még néhányat, amely nem ide sorolható, de hasonló stílusa miatt megemlíthető). A legkorábbi év szerint is keltezhető darab 1252-ből való, a legkésőbbi pedig 1446-ból.33 A kiadványok megoszlása azonban korántsem követi a korszak általános okleveles statisztikáját (vagyis hogy minél előrébb haladunk az levél) 30 Mályusz: Forráskérdések 26. Tegyük hozzá: bár magyar részről ez az „átfogó elemzés" a jelen kiadvánnyal fél évszázadot késett, még így sincsen nagy lemaradásban, mert az említett „szlovák okmánytár" (CDSlov I—II.) is megrekedt 1260-nál, így a DPM-oklevelek tömeges kiadásának koráig el sem ért. 31 A stílus említése, rövid ismertetése pl. Szentpétery: Oklevéltan 99-100.; Lehotská: Diplomati- ky 228.; Sulitková: III. András 57-58.; Borsa: Irattípusok 29.; Hegyi: Marosvásárhely első említése 177-178. Példa egy-egy DPM-oklevél részletesebb elemzésére: Mooyer: Okleveli adalékok 178-184.; Ipolyi: Okmány-érdekességek; Kállay: Adalék; Kállay: Keltezetlen oklevelek 110-112., 119-122., 130-131.; Zsoldos: Borsa-tartomány 38-39.; Hegyi: Marosvásárhely első említése; Zsoldos: Egervár, Dobra. 32 Hegyi: Marosvásárhely első említése 177.13. jz. 1. és 368. sz. reg. 33
