Szőcs Tibor: Damus pro memoria-oklevelek - A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 54. (Budapest, 2017)
Regeszták
Regeszták 125 Ladislai. Adiciens insuper, quod üdém Nicol, Andreas, Adrianus et Michael fuissent eorundem libertini, et post tempora Tartarorum se alienassent aab eisdem3. Unde decrevimus, quod in medio Quadragesime iidem Georgius et Petrus ipsas litteras domini regis, quibus mediantibus ipsam terram sibi reddi postularunt, debeant exhibere coram nobis, quibus visis decernamus inter ipsos. Datum prope Seguest, quarto die octavarum Ephiphanie Domini. Hátulján: Pro Nicol et aliis contra Georgium. a_a sor fölé beszúrva Az Abaúj megyei Bölzse birtok kapcsán az itt szereplő felperesek máskor is felbukkannak, sajnos leginkább datálatlan oklevélben (Id. a 100. sz. reg. kommentárjában idézett forrásokat). Surdi (de Surd) György és fia: Péter egyértelműen Aba nb. Somosi Györgyöt és Pétert takarja, hiszen a per közvetlen folytatásában, amely szerint György és Péter böjtközépkor nem jött el, az apa és fia mellett már „Somos" (de Sumus) a hivatkozott származási hely (110. sz. reg.). Ez alapján az oklevél kiadásának felső határa 1285. Somos ugyanis apai ágon öröklődött, viszont IV. László egy 1285. decemberi levelében már konkrétan Péter falujának mondta, és őrá ruházott faluval kapcsolatos vámjogokat (RA 3393. sz.), tehát az apja ekkor már nem élt. Az oklevél megszövegezése alapján úgy tűnik, hogy a megírásának pillanatában még László volt a király, így a kiadás idejének alsó határát - tekintve, hogy László 1272 szeptemberében foglalta el a trónt - 1273-nál húzhatjuk meg. Hogy tényleg László királysága alatt történt mindez, mutatja László azon, fentebb már hivatkozott kelet nélküli oklevele, amelyben ígéretet is ad az itt említett bölzsei nemeseknek, hogy nem adományozza el földjüket György fia Péternek, aki azt magának kérte az ürességére és a tulajdonosok örökös nélküli elhunytára hivatkozva (RA 3579. sz.). László a fivéreknek adott igazat, az itteni DPM-ban a fivérek mégsem hivatkoztak László ezen diplomájára mint bizonyítékra, így az uralkodó által kibocsátott oklevél ezen DPM kiadása utáni lehet. A mondott oklevelet Keresztelő Szent János napját (jún. 24.) megelőző szerdán adta ki a király Poroszlón. Poroszló nevű település 3 megyében is volt (Baranya, Heves, Szabolcs), és László itineráriumát (Kádár: László itineráriu- ma alapján) és a köztörténeti adatokat figyelembe véve jó néhány év bizonyosan kizárható (1274, 1276-1279, 1283). Más alkalommal nem ismerjük a király ezen időszaki tartózkodási helyét, és ezért elvileg elképzelhető, hogy megfordult valamelyik településen (1273, 1275, 1280-1282, 1285). Az egyetlen év, amikor pozitív adatunk is van arról, hogy az egyik Poroszló (a Heves megyei) közelében tartózkodott a kérdéses időszakban, az az 1284. év. Ekkor jún. 24-25-én Tiszacsegén adott ki oklevelet (Kádár: László itineráriuma 44.), amely légvonalban kb. 25 km-re van Poroszlótól, ebbe egy - ez esetben - jún. 21-i poroszlói keltezés kiválóan belefér. Ha a feltevés helyes, akkor a jelen DPM keltének felső határa is az 1284. év, de ha nem, akkor is 1273-1285 közé lehet szorítani a keltezését. Az itteni, és a közvetlen folytatásként említett két oklevél hátulján egyaránt egy kb. 48-49 mm átmérőjű körpecsét foltja látható, amely köriratából itt az ST betűk nyoma még olvasható (a másik oklevélen ennyi sem). Ez lehet az István tulajdonnév részlete a kiadó vagy az apja nevében, vagy csak a viselőjének „magister" címe, esetleg valami más. A pecsétet nem sikerült azonosítani, annyi biztos, hogy egy nem helyhez kötött világi bíróról van szó, de nem nádorról és nem is országbíróról. István nevű nádor ugyanis nem volt hivatalban a megadott időhatárok között, sem olyan, akinek az apját hívták volna így (a „magister" cím pedig a nádorok pecsétjén nem szerepel). Gutkeled nb. István országbíró (1278-1279) nagyobb pecsétet használt, legalábbis a báni korszakából (ld. DL 1176., itteni címe a boszniai báni titulusára utalhat), Gutkeled nb. István fia Miklós országbíró (1273-1274) pedig kisebbet (DL 101893.). Az itteni segesdi kelethely után az oklevéladó ez év márciusában, böjtközépkor Tóháton keltezett oklevelet, amely vagy a Szolnok megyei, vagy az erdélyi Fehér megyei vagy Torda megyei településsel azonosítható, tehát a Dunántúlról, Somogy megyéből, Erdély területére ment. így esetleg az erdélyi vajda is felmerülhet, de az egyetlen számba jöhető „jelölt", Tekes fia István (1280-1281) pecsétjét nem ismer-
