Szőcs Tibor: Damus pro memoria-oklevelek - A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 54. (Budapest, 2017)
Regeszták
122 Szőcs Tibor: Damus pro memoria-oklevelek 106: [1282-1284.] aug. 14., Buda - országbíró? Egyik részről a személyesen megjelenő Csapó fia András mester, másik részről a vasvári (de Castro Ferreo) falunagy (villicus) és hospesek, akiknek a nevében Obud, Mihály és Веке, ill. Wylmarus jelent meg, elmondták, hogy azt a pert, amelyet Szent Jakab 15. napján [aug. 8.] tárgyaltak volna az oklevéladó színe előtt, közös akarattal Szent Mihály 15. napjára [okt. 13.] halasztották végső válaszadásra, hacsak időközben, ti. Kisboldogasszony nyolcadán [szept. 15.] a vasvári káptalan színe előtt meg nem egyeznek a következők döntőbíráskodásával: András mester részéről Egüké mester, a Szent Mihály-egyház éneklőkanonoka, és Köb (Jób?) fia Miklós; a másik fél részéről ... fia Marcell és Tyloy fia Márton. A felek az eseményeket leíró káptalani oklevéllel térjenek vissza az oklevéladó színe elé. D. Bude in vig. assump. Virginis glor. Eredeti DL 104752. (Festetics család) Kiadása: Zágorhidi: Oklevelek Vasvár történetéhez 112-113. A kiadásban 113. old. 4. sor: octavis beate helyett octavis nativitatis beate. Az oklevélben ezen kívül az egyik döntőbíró apját Kob-nak írják, olyan к betűvel, amely pontos tükrözése egy nagy j betűnek (a szár jobbra kanyarodik, és a „hasa" is jobbra néz). Mivel a Köb (vagy Cob) név az Árpád-kori Magyarországon ezen az egy állítólagos felbukkanáson kívül nem adatolható (vö. Fehértói: Személynévtár 465.), ezért nem lehetetlen, hogy a scriptor véletlenül rossz irányba „kanyarintotta" a kezdőbetűt, és valójában Jóbot akart írni - természetesen az sem kizárható, hogy tényleg Kob-nak hívták az illetőt. Az oklevél annak a pernek a része, amely Csapó fia András és a vasvári polgárok között zajlott. Zágorhidi Czigány Balázs hívta fel a figyelmet, hogy az itt felbukkanó Egüké kántor 1284-ig viselte e címét (1278-tól, ld. Kóta: Vasvári káptalan 25.; vö. Zágorhidi: Oklevelek Vasvár történetéhez 115.), bár Zágorhidi szerint 1285-ben még tudhatták úgy, hogy még mindig ő az éneklőkanonok. Szerinte ez az oklevél az előzménye Kőszegi János azon 1288. évi kiadványának, amelyben nagyjából ugyanezen felek a színe elé visszatérve elmondták neki, hogy fogott bírák közbenjárásával milyen egyezségre jutottak (RP 232. sz.), és ezt a DPM-t „feltehetően szintén Kőszegi János" adta ki (Zágorhidi: Oklevelek Vasvár történetéhez 110.). János nádor a mondott oklevelét legvalószínűbben 1288 nyarán, de legfeljebb 1287-ben adta ki, és mivel ez a DPM októberre írta elő a saját színe előtt való megjelenést a feleknek (Egüké kántorsága miatt legfeljebb 1285-ig bezárólag), az itteni oklevél időben nem lehet közvetlen előzménye János nádor kiadványának. Az itteni budai kelethely sem Jánosra utal: a Kőszegiek, ahogy szinte minden nádor ekkoriban, leginkább a saját territóriumukon, de legalábbis Nyugat- Magyarországon tartózkodtak és kelteztek, akkor is, amikor országos méltóságokat viseltek (vö. Szőcs: Nádori intézmény 81-82.; RP 216., 219., 221., 223., 225., 227-231., 233-234. sz.). A budai bíróság talán azért kerülhetett képbe a felek számára, mert a Kőszegieknek (legalábbis Jánosnak) ezekben az időkben éppen nem volt országos nagybírói hivatala, ezért a felek kénytelenek voltak egészen Budáig utazni, ahol az „udvar körüli" bíróságok (országbíró, alországbíró, alnádor) működtek. Jánossal pedig csak azután erősítették meg az egyezségüket, hogy 1281 után legközelebb 1287-ben ismét nádor lett. Az oklevél hátulján egy nehezen mérhető, de 50 mm-nél biztosan nagyobb körpecsét foltja látható, ami nagybírót sejtet. Az 1280-as évek alországbíróinak ismert pecsétjei mind kisebbek ennél. Saját pecséttel rendelkező budai alnádort egyáltalán nem ismerünk, és az 1280-as évek első felének országbírói közül egyiknek sem maradt ránk pecsétlenyomata. A kiadó személye így nem azonosítható biztosan, a magunk részéről Kőszegi János 1281-es nádori címe utáni és az 1287-1288-as második ciklusa előtti időszakra tennénk az oklevelet, amely keletnek felső határa Egüké éneklőkanonoki címének 1284-es elvesztése (feltételesen kitolva 1285-ig.). Megjegyzendő egyébként, hogy Kőszegi János 1284-1285 folyamán szlavón báni tisztséget töltött
