Szőcs Tibor: Damus pro memoria-oklevelek - A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 54. (Budapest, 2017)
Regeszták
Regeszták 103 zését, amelyet Ubul (Wbul) fia Mihály comesszel kötöttek. Ezen kívül Miklós válasszon egy embert, akinek a mondott Mihály comes és fiai a birtokuk utáni jövedelem (proventus) felét Felicián fia János jelenlétében iktatni (statuere) kötelesek fizetség gyanánt (pro expensis). A mondott határnapon meg is jelent egyik részről Sándor, a másik részről Pál: Mihály comes serviense az ura nevében, és Sándor az oklevéladó elé állította a kiskorú ( parvulus) Miklóst, aki a mondott megegyezést érvényesnek és az akaratával egyezőnek ismerte el. Hozzátette még, hogy a birtok jövedelmének a felét János jelenlétében ugyanezen Mihály comes és fiai az ő nevében fellépő Sándornak voltak kötelesek iktatni. D. in vigilia Pentec. a. D. 1280. Eredeti DL 50627. (Családi levéltárak, Kállay család 1200. 26.) Kiadása: ÁÚOIX. 291-292. Regesztája: Kállay 1.16. sz. A kiadásban igazítandó: 291. old. 1. sor: datur helyett datum; 2. sor: memorialum helyett memorialium. Az ügy előzménye a 81. sz. reg. alatt található DPM, ill. folytatása a váradi káptalan azon okt. 28-i kiadványa, amely szerint Ubul fia Mihály, illetve domanhidai (de Damanhyda) Péter özvegye és annak fia: Miklós intézkedtek Domanhida, Penyige (Damanhyda, Penegne) birtokok és a hídvám utáni jövedelemről a János alországbíró oklevelében foglaltak alapján. Abban is felbukkan egy Simon-fi, de nem Sándor, hanem Péter (DF 285767. Pontatlan kiadása: CD VII/2.205.). Ezek alapján Kállay Ubul szerint a váradi káptalan János alországbíró oklevele alatt a jelen DPM-t említette, így azonosítva lenne a kibocsátó (Kállay: Keltezetlen oklevelek 120.). Egyfelől, véleményünk szerint, annak csekély a valószínűsége, hogy a káptalani oklevélben pont erre a DPM-ra utaltak volna, hiszen az alországbírói levélben az állhatott, hogy a jövedelemosztályt a váradi káptalan tanúbizonyságával tegyék meg a felek az ott leírt feltételek mellett, míg ebben a káptalant sem említik, a felosztás részleteit sem szabályozzák, még a birtokokat sem nevezték meg. Másfelől viszont, mivel az alországbíró előtt zajlott ez a per, nem lehetetlen, hogy a jelen oklevelet is ő adta ki. Annak hátulján egy kb. 41-42 mm-es körpecsét foltja látható. János alországbírótól egyetlen eredeti oklevelet ismerünk (DL 82790., Zichy I. 47. 49. sz.), amelynek a pecsétfoltját elég nehéz megállapítani, de egyértelműen kisebb ennél, talán 33 mm. körüli. Ezen kívül jó okunk van egy másik DPM-át neki tulajdonítanunk (87. sz. reg.) amire biztosan egy 33 mm-es pecsétet nyomtak. így valószínűbb, hogy nem őbenne kell keresnünk a kibocsátót. Az oklevél tartalma megfeleltethető ugyanakkor egy hiteleshelyi kiadványnak is, hiszen csak egy bevallást rögzített, és keltezése sem mond ennek ellent (pontos dátum, kelethely nélkül). Ebben a birtokügyben a váradi káptalan állított ki oklevelet, János alországbíró is az előttük való megjelenést írta elő (81. sz. reg.), és ez a káptalan működött közre az itt felbukkanó Balogsemjén nb. Ubul fia Mihály (Engel: Genealógia, Balogsemjén nem 1. Kállai 1. tábla: semjéni ág) és nemzetsége más ügyeiben is (pl. Kállay 1.15., 17-18. sz.). A káptalannak ekkortájt egy mandorla alakú pecsétnyomója volt (pl. 1274: DL 38126.; 1282: DL 1117), ami biztosan nem azonosítható a jelen DPM-ra nyomott sigillummal. A 42 mm-es pecsétfolt viszont megegyezik az egri káptalan DPM-okleveleken használt pecsétméretével (Id. a 83. sz. reg. kommentárját), amely egyébként is a leggyakoribb DPM-kiállító szerv volt a hiteleshelyek közül. Kérdés azonban, hogy mit keresne az ügyben az egri káptalan? Bár teljesen biztos választ erre nem adhatunk, talán elárul valamit a teljes ügymenet vizsgálata, amelyet az említett három oklevél alapján a következőképpen rekonstruálhatunk. Mikor Balogsemjén nb. Péter 1280 előtt elhunyt, akkor csak egy kiskorú fiút, Miklóst hagyott maga után, aki értelemszerűen birtokai (Domanhida, Penyige és a domanhidi hídvám) örököse volt. Ám a gyerek anyja újra megházasodott, Simon fia Sándorhoz ment nőül. Ezek után vita indult, hogy ki kezelje a még kiskorú fiú örökségét: a nemzetségből kikerülő özvegy és újdonsült férje, avagy az elhunyt Péter fivére, Ubul fia Mihály. Ezért kezdődött per az alországbíró színe előtt, végül a felek 1280. máj. 4-én úgy egyeztek meg, hogy a fiút ugyan az anyja neveli, ám birtokait Ubul fia Mihály
