Kádár János első kormányának jegyzőkönyvei 1956. nov. 7–1958. jan. 25. (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 48. Budapest, 2009)

13. 1957. január 24.

MT ülések jegyzőkönyvei 1957. január 24. a) A határozati javaslat második bekezdése helyett16 a követ­kező szöveget kell írni: „A szocialista mezőgazdaság fejlesz­tése érdekében tagosítás jövőben is szükséges lesz, ez azon­ban nem sértheti a parasztság törvényben biztosított jogait.” b) A határozatban a magánszemélyek által megszerezhető me­ző és erdőgazdasági ingatlan felső határát nem 25 holdban, ha­nem „20-25 hold, a föld minősége szerint” kell megállapítani. Az ehhez szükséges részletes rendelkezéseket a földművelés- ügyi miniszter végrehajtási utasításban adja ki.17 2. A magánszemélyek által megszerezhető mező és erdőgaz­dasági területek felső határának megállapításáról szóló terve­zethez: Az előző bekezdésben foglaltakat itt is át kell vezetni. 3. A földreformmal és telepítésekkel kapcsolatos korlátozá­sok megszüntetéséről és a megváltási ár megállapításáról szóló törvényerejű rendelettervezethez: A 3. §. (3) bekezdését ki kell egészíteni azzal, hogy az igény­be vétellel érintett dolgozó parasztok (dolgozó kisemberek) részére folyósított kártalanítási előleg összege évenként nem haladhatja meg az abban az évben megváltási ár címén be­folyt bevétel összegét.18 4. A mezőgazdasági ingatlanok tulajdoni és használati viszo­nyainak rendezéséről szóló törvényerejű rendelettervezethez: a) A 4. §-t ki kell egészíteni azzal, hogy azok, akik földjüket elhagyták, ugyanúgy részesíthetők kártalanításban, mint azok, akik földjüket az államnak felajánlották.19 b) Az 5. §. (2) bekezdését ki kell egészíteni azzal, hogy a ha­szonbérleti jogviszonyt a kártalanított javára az eredeti felté­16 A szöveg eredetileg így hangzott: „A szocialista mezőgazdaság fejlesztése érdekében a termelő- szövetkezetek és állami gazdaságok nagyüzemi területének kialakítása végett - indokolt esetben - a jövőben is kell tagosítást végrehajtani. Ez azonban nem sértheti a dolgozó parasztság törvényben biztosított jogait.” 17 Lásd a földművelésügyi miniszter 3/1957. (II. 3.) F. M. számú rendeletét a mezőgazdasági ingatlanok tulajdoni és használati viszonyainak rendezéséről szóló 1957. évi 10. számú törvényere­jű rendelet végrehajtásáról. Magyar Közlöny, 1957. február 3. 15. sz. 18 Az említett paragrafus eredetileg a következőképpen szólt: „Az igénybevétellel érintett dolgozó parasztok (dolgozó kisemberek) részére a pénzügyminiszter rendkívüli méltánylást érdemlő eset­ben legfeljebb a kártalanítási ár 50%-áig előleget folyósíthat. Az előleg folyósításának feltételeit és módját külön rendelet szabályozza.” 19 A 4. § úgy rendelkezett, hogy azok részére, akik a földjüket 1951. augusztus 1. után az államnak felajánlották, csak abban az esetben lehet földet visszaadni, ha a kártalanítások rendezése után még marad 25 kát. holdnál kisebb, szétszórtan fekvő állami földterület. 181

Next

/
Oldalképek
Tartalom