Szűcs László: Nagy Ferenc második és harmadik kormányának minisztertnácsi jegyzőkönyvei 1946. november 22. - 1947. május 31. B. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 46. Budapest, 2008)
A MINISZTERTANÁCSI ÜLÉSEK JEGYZŐKÖNYVEI
részletesen beszámoltak, szerdán pedig számos lap teljes egészében leközölte Nagy Ferencnek azt a nyilatkozatát, amelyben a sajtóértekezleten tett kijelentéseit összegezte. A New York Times Nagy Ferenc nyilatkozatát az alábbi szövegezésben közölte: Egy évvel ezelőtt, amikor először jártam Washingtonban, a magyar Nemzetgyűlés szabadon választott többségének vezére, és a koalíciós kormány elnöke voltam. Időközben az orosz hatóságok és a magyar kommunisták együttes nyomása ennek a többségnek erejét megtörte. Közvetlen munkatársaim közül ma sokan fogságban vannak, vagy pedig nem cselekedhetnek már szabadon, mások pedig - velem együtt - számkivetésben élnek. Délkelet-Európa egyetlen szabadon megválasztott kormánya totalitárius támadás áldozata lett. A magyar koalíciós kormány annakidején széles népképviseleti alapon épült fel a jaltai egyezmény előírása szerint, és nagy erőfeszítéseket tett a Szovjetunióval való barátság érdekében. Igyekeztünk az ország függetlenségét megóvva a demokráciát és a szabadságot megteremteni. Legfőbb célunknak tekintettük, hogy a háborús szenvedések idejében és a fegyverszüneti időszakban kimerült magyar nép számára békés fejlődést biztosítsunk, és őszintén reméltük, hogy a békeszerződés életbelépte után meg tudjuk szilárdítani a nyugati demokráciák elvén alapuló gazdasági és politikai rendszerünket. Ámbár pártom az 1945-ös novemberi választásokon abszolút többséget kapott, úgy határoztunk, hogy a kormánykoalíciót fenntartjuk. Számoltunk a tényekkel. A fegyverszüneti megállapodás Magyarország felségjogait korlátozta, a Vörös Hadsereg az országot megszállva tartotta, éppen ezért hajlandók voltunk a kisebbségnek és a szovjet kormánynak engedményeket tenni. Elismerem, hogy jobb belátásom ellenére is engedményeket tettem az oroszoknak és a kommunistáknak, mert reméltem, hogy további bajoktól óvom meg a magyar népet, és reméltem, hogy megtarthatjuk a választások alapján létrejött politikai struktúránkat. Hangsúlyozom azonban, hogy számos alkalommal nem voltam hajlandó engedményekre, amit legjobban az bizonyít, hogy mielőtt Magyarországot elhagytam, Magyarország viszonyai lényegesen mások voltak, mint a többi délkelet-európai államokban. Helyzetünk rendkívül nehéz volt, az 1946-os novemberi irányított romániai választások eredményei csak megerősítették a Szovjetunió helyzetét Délkelet-Európában. Csehszlovákia felé az együttműködés útját elzárta a szlovákiai magyar kisebbséggel való lelketlen bánásmód. Elszigetelt helyzetben voltunk, annál is inkább, mert a fegyverszüneti megállapodás értelmében létesített legfőbb hatóság a Szövetséges Ellenőrző Bizottság, a gyakorlatban szovjet hatóság volt. Amikor a külügyminiszterek megállapodtak a békeszerződés végleges feltételeiben, bármennyire is túlzott szigorral sújtották azok Magyarországot és bármennyire is tehetetlenek voltunk, azt reméltük, hogy a békeszerződés rövidesen életbelép. Ez ugyanis lehetővé tette volna a törvényes többség
