Szűcs László: Nagy Ferenc második és harmadik kormányának minisztertnácsi jegyzőkönyvei 1946. november 22. - 1947. május 31. A. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 46. Budapest, 2008)
A MINISZTERTANÁCSI ÜLÉSEK JEGYZŐKÖNYVEI
érik. Kijelenti, hogy minden egyes támadás tökéletesen alaptalan és igaztalan. Ma a Szabad Nép bizonyos lucerna-kérdésben támadja meg. Ezelőtt 4-5 héttel történt, hogy a Zöldmező Szövetség kapott egy megbízást és ugyanakkor, mert nem tartotta helyesnek, hogy ez az egy szövetség lássa el a megbízatást, ezért a Földmíves Szövetkezetek Országos Központját is bevonta ebbe az akcióba. Míg a Szabad Nép támadólag hozza ezt az akciót, addig a Szabad Föld, amely ugyancsak a Kommunista Pártnak a lapja, tárgyilagosan írja le a két megbízatást. 32 Nem tartaná helyesnek, most visszavonni a megbízatást, mert a vetőmag-akció már folyamatban van. A Parasztszövetség ezelőtt 10 nappal a Horthy-lovak sorsát bírálgatta. O annakidején Gazdasági Főtanács elé hozta ezt a problémát, hangoztatva, hogy törvényellenesen ugyan, de meg akarja tartani állami birtokban a lovakat. Erre nézve egy kommünikét is csinált, s a Magyar Távirati Irodának is olyértelműleg adta le, hogy ezek a lovak besoroltatnak az állami mének közé. 33 Annyira méltánytalanul kapja ezeket a támadásokat, hogy attól fél, ilyen körülmények között nem végezhet becsületes odaadó munkát, ha semmi tárgyilagosságot sem tapasztal munkájával szemben. Rákosi Mátyás államminiszter: ott, ahol a földmívelésügyi miniszternek igaza van, és tényekkel alá tudja ezt támasztani, hozzon ki egy nyilatkozatot. 34 Meg kell azonban jegyeznie, hogy a sajtóval szemben türelemmel kell lenni bizonyos mértékben. Az „Új Ember" című vallásos lapban pl. ő ellene irányul egy cikk „Rákosi Mátyás szilvafája" címmel, 35 amire ő egyáltalán 32 A Kommunista Párt részéről azt vetették Bárányos szemére, hogy tizenegy vagon tisztított lucerna vetőmagnak a termelők között kedvező áron való elosztására már akkor adott megbízást a Parasztszövetségnek, amikor annak több vezetőjéről kiderült, hogy kapcsolatban állt az úgynevezett összeesküvőkkel, s így a vetőmagakció révén tulajdonképpen ezeknek a köröknek, a nagygazdáknak és nem az újgazdáknak adott támogatást. (Szabad Nép, 1947. január 24. Bárányos és a Parasztszövetség). Két nappal később a Földműves Szövetkezetek Országos Központjának a vetőmagelosztásba való bevonását úgy állította be a Szabad Nép, mintha ez a Parasztszövetségnek adott megbízással kapcsolatos vád kivédését szolgálta volna. (Szabad Nép, 1947. január 26., Mégegyszer Bárányos és a Parasztszövetség.) A Szabad Föld esetében nem sikerült megállapítani, hogy a miniszter melyik cikkre utalt. 33 A kommünikét nem ismerjük. 34 Nem ismeretes, hogy Bárányos miniszter adott-e ki ezzel kapcsolatban újabb nyilatkozatot. 35 Az említett cikk - amely az Új Ember 1947. január 19-i számában jelent meg - Rákosinak az egyházak egyes hivatalos képviselői által a reakciósoknak nyújtott támogatást bíráló nyilatkozatával foglalkozott. Kiemelte a nyilatkozatnak azt a részét, amely szerint e vezetők nem törődnek bele a földreformba, és ennek révén gazdasági, illetve politikai befolyásuk csorbulásába. Ezzel kapcsolatban idézte fel a cikk a szilvafáról szóló tanmesét, amely szerint ha „egy szilvafa van, hiába akarják róla egyesek vagy akár sokan azt állítani, hogy nincs..., akkor is van, sőt mindenki tudja, hogy van." A cikk a továbbiakban arra emlékeztetett, hogy országunk elmúlt évtizedének története során nekünk magyaroknak nem egyszer bizonygatták meglévő szilvafáról, hogy nincs, és nem létezőről, hogy van. „Hiába ismétlik el százszor és ezerszer egyesek - folytatódott a cikk -, hogy az egész magyar kereszténység (vagy akár csak a magyar katolicizmus) a reakció oldalán áll, ha másképp nem, »hát hivatalos képviselőinek többsége« révén a földreform miatt - a szilvafa szilvafa, az igazság igazság marad akkor is, ha nem akarják. De miért a reakció annyiszor hirdetett vádja - tette fel a cikkíró a kérdést -, ha nem azért, hogy az egyházat ezzel kompromittálják, és a nemzet irányításából kikapcsolják? Hogy ez a