Szűcs László: Nagy Ferenc második és harmadik kormányának minisztertnácsi jegyzőkönyvei 1946. november 22. - 1947. május 31. A. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 46. Budapest, 2008)
A MINISZTERTANÁCSI ÜLÉSEK JEGYZŐKÖNYVEI
latos állásfoglalása a gyakorlatban olyan helyzetekhez vezet, amelyek politikailag teljesen tarthatatlanok. így például az egyik fegyvergyár terhére kimutattak egy bizonyos összegű tartozást, ami azért állott elő, mert az előírt német fegyverszállításokat nem teljesítette. Utóbb azonban a gyár felmutatott egy igazolást, hogy bizonyos számú tankot leszállított a németeknek, erre a tartozásából a megfelelő összeget a szovjet közegek törölték. Az ilyen gyakorlat azt a nemkívánatos benyomást keltené a magyar közvéleményben, hogy az a vállalat jár jobban, amelyik a német fegyverkezést jobban kiszolgálta. 4) Eltekintve most már ezektől a súlyos elvi kérdésektől, a szovjet képviselők által előterjesztett valorizációs javaslat technikai szempontból is tarthatatlan. Először is különbséget kíván tenni pénz- és áruhitelek között, a gyakorlatban azonban a magyar-német kapcsolatok jóformán kizárólag áruhitelekre korlátozódtak. Nem szükséges részletesen kifejteni, hogy az áruban történő valorizálás milyen nehézségekbe ütközik, hiszen főleg gépek szállításából származtak ezek a német „árukövetelések", amely gépeknek egészen más volt a németországi ára, mint a mai ár, amely az európai gépipar felének elpusztulása folytán lényegesen magasabb. Ami pedig a pénztartozások valorizálását illeti, csak arra az elképzelhetetlen méltánytalanságra kíván itt utalni a magyar kormány, hogy pl. egy 1944-ben keletkezett, pengőben nyilvántartott tartozás minden pengőjéért 12,6 forintfillért kellene fizetni, még egy ugyanakkor keletkezett, de márkában nyilvántartott tartozás minden márkájáért 3,07 forintot, holott ugyanakkor 2,5 márkát lehetne kapni egy pengőért, tehát a márka helyes valorizációs kulcsa 5 forintfillér volna. Ennek a 61,5 szeresét kívánják valorizációs kulcsként alkalmazni a szovjet kiküldöttek. III. A Potsdami Egyezmény végrehajtásával kapcsolatos vitás kérdések újabb csoportja merült fel akkor, amikor a Szovjetunió eljáró közegei nem csak a magyar vállalatoknak a németországi német vállalatokkal, hanem a magyarországi, de német tulajdonban volt, ennek folytán tehát most már a Szovjetuniónak átadott vállalatokkal szemben fennállott tartozásait, úgyszintén a magyar kincstárnak az ilyen vállalatokkal szemben fennállott tartozásait is el akarták a magyar kormánykiküldöttekkel ismertetni, mégpedig valorizált összegben. Ez a kérdés még súlyosabb, mint az eddig tárgyalt kérdések. Itt ugyanis nincs másról szó, mint arról, hogy egyes magyarországi vállalatoknak más magyarországi vállalatokkal, úgyszintén a magyar kincstárral szemben fennálló követeléseit kellene valorizálni és megfizetni. Köztudomású, hogy Magyarország még nem alkotott jogszabályt az infláció előtti időből származó belföldi tartozások és követelések valorizálása tekintetében. Hosszú idő kell még ahhoz, amíg létrejöhet egy ilyen jogszabály, mert ennek a méltányosságot, az igazságosságot és a tényleg fennálló gazdasági lehetőségeket egy-
