Szűcs László: Nagy Ferenc második és harmadik kormányának minisztertnácsi jegyzőkönyvei 1946. november 22. - 1947. május 31. A. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 46. Budapest, 2008)

A MINISZTERTANÁCSI ÜLÉSEK JEGYZŐKÖNYVEI

ország volt hitelezője Magyarországnak, hanem megfordítva. Persze egy-egy vállalatot külön szemlélve lehet német „követeléseket" találni. A klíringszámla fent ismertetett állásásból azonban következik, hogy ezeket a német „hitelezéseket" is Magyarország finanszírozta, mert a németek budapesti klíringszámlájának terhére történtek azok a kifizetések, amelyekből a németek hiteleket nyújtottak. Mivel pedig a németek itteni klíringszámlájának egyenlege állandóan német tartozást mutatott fel, nyilvánvaló, hogy minden német „hitelezés" tulajdonképpen a németek tartozását növelte. 3) Az állítólagos német követelések túlnyomó nagy része a Németország által Magyarországra erőszakolt fegyverkezési programmal függ össze. A németek, hogy Magyarországot a háború szolgálatába beállítsák, az itteni gyárakban nagy beruházásokat eszközöltek, sőt árukat, nyersanyagokat, félgyártmányokat, szerszámgépeket szállítottak ide, amelyért a magyar iparnak kész fegyverekkel kellett volna fizetnie. A magyar vállalatok nagy része ezeket a megbízásokat nem, vagy csak hiányosan teljesítette, tehát a németek által ideszállított anyagok és gépek árával adós maradt. Magyarország kirablásakor azután a németek többnyire el is szállították azt, ami ezekből az anyagokból és gépekből megmaradt, így tehát ezeknek az adósságoknak a materiális alapja is elveszett. Meg kell tehát állapítani, hogy az egyes magyar vállalatokkal szemben ma „fennálló" német követelések nagy részének eredete az, hogy ezek a vállalatok nem teljesítették azt a fegyvergyártási és szállítási programot, amit a németek előírtak nekik. Ennek a nem-teljesítésnek gyakran igen komoly politikai háttere volt. Az ipari munkásság, amely gyűlölte a németeket, számtalan szabotázsakciót hajtott végre a fegyverkezési üzemekben. Támogatta ezt a szabotázst az üzemi mérnököknek egy jelentékeny csoportja, akik szintén baloldali gondolkodásúak voltak, és az állami közigazgatásnak egyes németellenes tisztviselői is. A magyar közvélemény mindig azt hitte, hogy abban a nagy perben, amely a Németország csatlósává süllyedt Magyarország ellen folyik, bizonyos mértékig enyhítő körülményként fogják betudni ezeket a szabotázsakciókat, és azt, hogy a magyar ipar távolról sem teljesítette azokat a követeléseket, amelyeket a németek a fegyvergyártás terén számára felállítottak. Éppen ezért a legnagyobb megdöbbenéssel kell azt megállapítani, hogy a német követelések nem-teljesítése most Magyarország terhére íratik. A magyar kormány elképzelhetetlennek tartja, hogy azért kelljen a magyar nemzetgazdaságnak újabb súlyos terheket magára vállalnia, mert a német fegyverkezést nem támogatta úgy, ahogyan azt a németek kívánták. Kiszámíthatatlan hatása lenne annak a magyar közvéleményre, ha azt látná, hogy a Szovjetunió javára átírt német „követelések" alakjában súlyos büntetést kell Magyarországnak fizetnie azért, mert nem szállított elég fegyvert Németországnak, míg, ha jobban kiszolgálta volna a német fegyverkezést, akkor most nem kellene fizetnie. A Szovjetunió nevében eljáró egyes közegeknek ezzel a kérdéssel kapcso-