Szentpétery Imre: Az Árpád-házi hercegek, hercegnők és a királynék okleveleinek kritikai jegyzéke (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 45. Budapest, 2008)

ELŐSZÓ Királynőmnek (ki másnak?) Szentpétery Imre „Az Árpád-házi királyok okleveleinek kritikai jegyzéke" munkálataival párhuzamosan belekezdett a korszak hercegi, hercegnői és királynéi okleveleinek összegyűjtésébe, azoknak a királyiakhoz hasonló jellegű számbavétele és feldolgozása érdekében. A kézirat el is készült, de meg nem jelent. Magam 1998-ban kezdtem hozzá, hogy kiegészítsem és kiadásra előkészítsem a kéziratot. A kutatás során megtörtént a teljes anyag összegyűjtése, a regeszták, valamint a levéltári és könyvészeti adatokat rögzítő apparátus elkészítése, továbbá az esetleges forráskritikai megjegyzések kidolgozása, valamint sor került a mutató elkészítésére. Ezekkel a munkálatokkal párhuzamosan levéltári kutatásokat folytattam a Magyar Országos Levéltárban (Budapest), valamint más hazai és külföldi levéltárakban (Esztergomban, Veszprémben, Zágrábban, Pozsonyban, Lőcsén stb.) az eredetiben fennmaradt oklevelek ellenőrzése érdekében. Az elkészült kézirat véglegesítése azonban—más elfoglaltságaim miatt—hosszú évekig váratott magára. A késedelem nem vált a munka kárára, mivel az elmúlt évek során számos oklevéllel sikerült kiegészíteni a korábban gyűjtött anyagot, illetve néhány időközben megjelent forráspublikáció beépítésével a kritikai apparátus megújítására is sor kerülhetett. Szentpétery Imre kézirata négy herceg (a későbbi n. és III. András királyok hercegként kiadott, valamint Kálmán és Béla hercegek) és hat királyné (Jolánta, Mária, Erzsébet, Izabella, Fenenna, Ágnes) okleveleit vette számba, s ezt az anyagot kiegészítette még Anna, Erzsébet és Thomasina hercegnők okleveleivel. Az anyaggyűjtésnek ezt a körét magam helyesebbnek véltem átalakítani, mégpedig az alábbi megfontolásokból. A királyi oklevelek kritikai jegyzékének elkészítésekor Szentpétery IV. Béla és V. István királyok hercegként kiadott okleveleit is felvette a feldolgozandók közé, vélhetően abból a megfontolásból, hogy ők ketten már hercegként is használták a „király" (rex), illetve az „ifjabb király" (rex iunior) címet. (A királyi címmel élő harmadik herceg, Kálmán, aki „[Halics] király[á]"-nak címeztette magát, velük ellentétben soha nem lépett a magyar trónra.) Ez a megoldás, megítélésem szerint, túlságosan is formális szempontot követ. Mivel ugyanakkor megkezdődött a királyi oklevelek kritikai jegyzékéhez időközben szükségessé vált kiegészítések elkészítése, úgy döntöttem, hogy a későbbi II. és ül. András királyok által hercegként kibocsátott oklevelek feldolgozására helyesebb lesz ott sort keríteni, s ezért ezeket az okleveleket kihagytam a munkából. (Hasonló megfontolásból hiányzik jelen kötetből a későbbi III. Béla Bizáncban kiadott oklevele is.) Másfelől bővíteni is kellett az anyaggyűjtést, mivel Szentpétery figyelmét elkerülte Gizella királyné két oklevele, valamint az, hogy Kunigunda hercegnő (IV. Béla leánya) is adott ki olyan okleveleket, amelyek a középkori Magyarország területén fekvő birtok adományozását fog-