Tringli István: A Perényi család levéltára 1222–1526 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 44. Budapest, 2008.)
Oklevélkivonatok
azonban hallva szerencsétlenségéről, ti. vára elfoglalásáról, gyermekei és atyafiai szétszéledéséről, fájdalma bánatába belehalt. A király Isten kegyelméből Csehországból hazajött, hívei nagy számától ereje visszatért, Talya várát Péter fiaitól: Györgytől, Miklóstól és Mihálytól, az özvegytől, Debrew-i Mihály fiától: Miklóstól és Kyszudar (dicti) Péter özvegyétől vissza akarta kérni, és szerezni, amit azonban azok, megmaradva hűtlenségük tévelygésében, többszöri kérésre sem akartak visszaadni, ezért a küály ostrommal és ostromgépekkel (machinis institutis) a várat megvívta, aminek során Péter ispán a küálynak és a szent koronának különös hűséggel szolgált. Mindezek során Péter ispán által a királynak és a szent koronának tett szolgálataiért neki és általa örököseinek adja új adomány címén, teljhatalmából és biztos tudtával, a főpapok és bárók tanácsából az Abaújvár megyei Noghlda, Komaroch, Zezta, Cheech, Macronch, Puztamacronch és Bodolo bütokokat. A bütokok a fent nevezett György, Miklós, Mihály, másik Miklós és az említett asszonyságok - kik Debrew-i Istvánnak a küály ellen minden dolgában segítségére voltak - hűtlenségével szálltak küályi kézre. - Az oklevelet eredetiben történő későbbi bemutatásakor privüegiáHs formában is kiállíttatja. - A titkos pecséttel megerősítve. - Arenga - Jobb felső sarkában és a pecsét alatt: propria commissio dornini regis. Hártyán, nagyobbított N és S kezdőbetűvel, előlapján rányomott pecsét darabkái. DL 70789. (fasc. EX. fr. 10.) - Átírta Zsigmond király 1411. szeptember 18-án. DL 70792. - Átírta Zsimond király 1419. február 8-án. DL 70810. Eltérő névalak: Ersomplya, Naghpatak. Katona XII. 60. hiányosan - Szirmay: Zemplén 19. részlegesen - Fejér X/5.162. (1419. február 8-i oklevél alapján) - Denusianu: Documente 475. - Szerbia 53. - Zsigmondkori okit. ÉTI. 779. sz. 332. 1411. augusztus 1. (in ad vincula Petri) Wissegrad Zsigmond küály az egri káptalanhoz. Egy másik oklevelével Peren-i Simon fia: Péternek és örököseinek adta az Abaújvár megyei Naglda, Komaroch, Zeztha, Chech, Makouch (!), Puzthamakouch (!) és Bodolo bütokokat - amelyek Debrew-i Péter fiai: György, Miklós, Mihály, továbbá Mihály özvegye és fia: Miklós, valamint Kiszudar (dictus) Péter özvegye hűtlenségével háramlottak küályi kézre - új adomány címén. Küldjék ki emberüket az ügyben elvégzendő iktatásra, az esetleges ellentmondókat a küályi jelenlét elé idézzék. - Kijelölt királyi emberek: Rason-i Péter, ennek fia: István, Sarwar-i János, ennek fia: Péter, Hym-i Mátyás, ennek atyafia: Jakab. Átírta az egri káptalan 1411. október 4-én. DL 70793. 333. 1411. augusztus 30. (dom. p. Bartholomei) Miklós prépost és a jászói konvent Zsigmond király 1411. júüus 28-án kelt parancsára (lásd a 330. sz.) Miklós frater-t, papot küldte ki Rason-i István és Geztel-i Donk (dictus) Jakab küályi emberek mellé, ők a Lőrinc-napot követő kedden és szerdán (aug. 11. és 12.) és az ország szokásjoga szerint azt követő alkalmas napokon kiszálltak az említett megyékben fekvő Zykzow, Vadaz, Wyfalu, Zyged, valamint Pusthamakronch birtokokra vagy oppidum-ra, és az összehívott szomszédosok és határosok jelenlétében Peren-i Pétert beiktatták az oppidum és a falvak (villa), valamint az oppidumon szedni szokott vámok birtokába új adomány címén. Ellentmondás sem ekkor, sem a szokás és az ország szokásjoga szerint kivárt napokon nem történt. - Péter és örökösei számára kiállított példány. Három, crarographummal ellátott privüegiális példányban, hártyán. A: DL 70790/1. (fasc. IX. fr. 9.) alul EFGH chirographummal, függőpecséttel - B: DL 70790/2. (fasc. IX. f. 5.) felül EFGH chirograhummal -, C: DL 70790/3. (fasc. EX. fr. 6.): alul ABCD chirographummal, függőpecsétje hiányzik,