C. Tóth Norbert: Zsigmondkori oklevéltár X. (1423) (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 43. Budapest, 2007)

núbizonyságukat, akinek jelenlétében a királyi ember összehíván a szom­szédokat és határosokat, a mezővárost annak igaz és ősi határain járják meg és ahol szükséges, állítsanak fel új határjeleket, majd a királyt iktassák be annak birtokába; esetleges ellentmondókat idézzék meg a nádor jelenlé­te elé az arra alkalmas időpontra. Ezek után vízkereszt nyolcadán cum regni nobilibus pro faciendo iudicio causantibus in sede nostra iudiciaria sedentibus a király nevében (Jakab mester diffinitor causarum in speciali presentia eiusdem domini regis vertentium a király levelével) bemutatták neki a pozsonyi káptalan jelentését (86), amit átír. 16. századi egyszerű másolat, amelynek egykor ráragasztott második íve hiány­zik. DL 86788. (Eszterházy cs., tatai.) - Felmerült a gyanú, hogy az oklevél 16. századi hamisítvány. 1 Vö. az e napon kelt másik két Garai Miklós nádor által kiadott, ugyanebben az ügy­ben született oklevelekkel. 258 Márc. 3. (Bude, IV p. dom. Reminisscere) Garai Miklós nádor a leleszi kon­ventnek. Előadták neki Chycher-i Ormous (dictus) György, Jakab és Ferenc nevében, hogy Szabolcs megyei Beerkez 1 nevű birtokuk törvényes határjárás­ra, határjel emelésre és felújításra szorul. A konvent küldje ki ezért tanúbi­zonyságát, akinek jelenlétében a királyi emberek egyike összehíván a szomszé­dokat és határosokat, járja be a birtokot a régi határjelek mentén, a szükséges helyeken a régiek mentén újakat emelve, és elkülönítve azt mások birtokjogai­tól, hagyja meg György, Jakab és Ferenc részére örök birtoklásra, az esetleges ellentmondókat pedig idézze meg jelenléte elé, majd tegyenek jelentést. Kije­lölt királyi emberek: Ladislaus de üke, Iohannes de Gegeen, Ladislaus de eadem, Dávid de Zekel, Jacobus, Barnabás de Petheniehaza. Papíron, zárópecsét nyomával. Leleszi konvent orsz. lt., Metales Szabolcs 17/c. (DF 209576.) - Hátlapján a konvent feljegyzése, miszerint Pethenyehaza-i Barnabás mester királyi és Benedek diák konventi emberek Tiborc-nap előtti vasárnap (ápr. 11.) Berkez birtokra mentek, és midőn a birtokot meg akarták járni, Gál Dewecher-i plébá­nos Olnod-i Zudar Benedek fia: János, Zudar Jakab fia: Simon és Pelselch-i Magnus Já­nos nevében Thas és Dewecher birtokok felől, valamint Gegen-i István fia: Dénes Gegen birtok felől ellentmondott, ezért megidézték őket György-nap nyolcadára. Az oklevél ki­bocsátásának ideje: ápr. 16. (sexto die). 1 Eredetileg és alább egyszer Beerkes, de Beerkez-re átjavítva. 259 Márc. 3. Garai Miklós nádor a pozsonyi káptalannak. A Pozsony és Mosón megyei nemesek ré­szére 1421-ben Margit-nap előtti hétfőn (júl. 7.) Pozsony város mellett tartott nádori közgyűlé­sen Racsai Juga fia: János képviseletében előadták, hogy nagybátyja: Stanso-i Mustichius kizárta őt Sempte várából s uradalmából, és azt Bazini Miklós fiának: Gróf Györgynek adta át. György erre azt válaszolta, hogy a várat és uradalmát Mustichius zálogolásából ki­folyólag birtokolja, aminek bizonyítására bemutatta a pozsonyi káptalan két oklevelét. (ZsO VII. 2152., 2256.) Gróf György - mivel Mustichius vállalta, hogy őt minden igénylővel szemben megvédi - a saját védelmében Mustichius megidézését kérte, ezért a nádor kérte az egri káptalant, hogy küldje ki tanúbizonyságát, akinek jelenlétében a nádori ember idézze meg Mustichius-t Mihály-nap nyolcadára, majd tegyenek jelentést. - Mihály-nap nyolcadán Jókai Márton Gróf György képviseletében bemutatta az egri káptalan válaszle­velét, miszerint Vatai Tamás nádori ember és Moren-i János mester káptalani tanúbizony­ság Mária születése napját követő szerdán (szept. 10.) Mustichius-t Ernőd birtokán meg­idézte. Ekkor Mustichius nem jelent meg, ezért a nádor a pert vízkereszt nyolcadára ha-

Next

/
Oldalképek
Tartalom