A Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának jegyzőkönyvei 1957. július 2. - december 28. (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 42. Budapest, 2006)

Az előterjesztéshez csatolt módosításokkal kapcsolatban, 47 Én kétfelé venném ezeket a módosítási javaslatokat. Megfontolandónak tartanám az előterjesztés módosításait egészen a 2. oldal 2. pontjáig, 48 amiről Marosán elvtárs is beszélt. Itt konkrétan meg kell nézni, mit lehet csinálni. Nem szükséges korlátozás, de nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy mikor megszületett a minisztertanácsi határozat, ennek hátterében olyan tanulság is állt - aminek többen tanúi voltunk -, hogy nem lehetett egy kisiparosnak adni 10-50 ezer forintos munkát, rá kellett ezt bízni állami vállalatra, amely azt drágábban és hosszabb idő után végezte el. Azóta eltelt bizonyos idő, ma konszolidáltabb a helyzet, lehet, hogy vissza kell csinálni, azt azonban mindenesetre meg kell akadályozni, hogy az 50 ezer fo­rintos maximumon túl 150 ezer forintos megrendelések legyenek. A Kisiparosok Országos Szervezetének többi módosító javaslatait megfontolandónak tartanám. Amikor mi bizonyos dolgokat, az elmúlt 3-4 év hibáit jóvá akarjuk tenni a kisiparosok felé, azt is meg kellene akadályozni, hogy elő ne fordulhasson, hogy elveszik házukat, irodájukat. Ez is tapasztalható és ezt most nem helyes csinálni. Somogy megyében el akarják venni a kisiparosok saját tulajdonát képező házat, hogy az kell a KISZ-nek. Ez nem helyes dolog. Úgy néz ki a dolog, hogy Budapesten mond valamit a kormány, de Somogy megyében megengedhetőnek tartják az elvtársak, hogy ezzel ellentétes intézkedéseket foganatosítsanak. RÓNAI SÁNDOR elvtárs: Egy kérdést akarok szóvá tenni. Mi tettünk intézkedéseket annak érdekében, hogy a korábbi években elkövetett igazságtalanságokat kiküszöböljük. Nem látszik az előterjesztésből, hogy ezek az intézkedések kiküszöbölik-e azokat a sérelmeket, amelyeket a kisiparosokkal kapcsolatban úgy követtünk el, hogy a falu dolgozói­nak nem tettük lehetővé, hogy szükségletét ott, a saját falujában elégíthesse ki. Ha a ráf leesett vagy elromlott a csizmája, nem volt kivel megcsináltatnia. Az előterjesztésben az van, hogy a korábbi 160 ezer fővel szemben most 80 ezer a kisiparosok száma. Ebből nem tűnik ki, hogy a hiányosságokat ki tudtuk­e küszöbölni, és itt mindenekelőtt a javítási és szolgáltatási szempontokat kell figyelembe venni, hogy a községek, járások területén hogyan, miképpen tudjuk A Kisiparosok Országos Szervezete Országos Központja által, Gervai Béla főtitkár aláírásával készült és Fock Jenő révén hivatkozott két pontos módosító javaslatról van szó. A KIOSZ módosító javaslata egyrészt arra irányult, hogy az előterjesztett határozati javaslatban szereplő „nélkülözhető árutermelést ... űzők esetében vissza kell vonni az iparengedélyt" szöveg helyett az „Árdrágító, spekulatív vagy egyéb szabálytalan tevékenységet űzők esetében vissza kell vonni az iparengedé­lyeket" szövegezést fogadja el a PB. A másik módosító javaslat azzal kapcsolatos, hogy az előterjesztés olyan korlátozó utasításokat javasolt, amelyek a magánkisiparosoknak nyújtott közületi megrendeléseket az 1956. október előtti színvonal alá akarta csökkenteni. A KIOSZ javaslata az volt, hogy a közületek által a magánkis­iparosoknak nyújtott megrendeléseket a 2182/1956/X. 20. MT sz. határozatban foglaltak szerint eszközöljék. Ez a MT határozat úgy rendelkezett, hogy 10 000 Ft-ig a vállalat adhat ki rendelést, 10000 Ft-on felüli összeg esetén a vállalat felügyeleti szerve, 50 000 Ft felett pedig az illetékes tárca engedélye szükséges. A hozzászóló feltételezhetően a 7. oldal 1-2. pontjára utal, amiről a vita kibontakozott. 920

Next

/
Oldalképek
Tartalom