A Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának jegyzőkönyvei 1957. július 2. - december 28. (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 42. Budapest, 2006)

2. Javaslat a kádermunka néhány szervezeti módosítására FÖLDES LÁSZLÓ elvtárs: Fontos lenne, hogy a hatáskörbe tartozó elvtársak ügyét lezárjuk, ellenforradalom alatti, utáni és megelőző magatartásukat rögzítsük. Ha ezt most nem rögzítjük, 5-10 év múlva is támadási felület lehet. Mi értékeljük, hogy ezzel a párt kádereit is védenénk. Pl. Putnoki elvtársra, a Heves megyei pártbizottság első titkárára Varga elvtárs mondott olyant, hogy az ellenforradalom alatt rosszul viselkedett. Az ellenőrző bizottság kivizsgálta és kiderült, hogy nem igaz. Ez jó, mert időben történt mindez, de gondoljunk rá, ha 5 év múlva tennének ilyen bejelentést, mit lehetne megállapítani. Most az ügye le van zárva. Mi úgy értékeljük, majdnem pó­tolhatatlan dolog lenne a párt számára, ha ezt a munkát most nem végeznénk el. Olyan vélemény is elhangzott, tisztázzuk azt is, hogy a párt kádereinek hozzátartozói milyen magatartást tanúsítottak. Vannak, akik ezt a kérdést úgy vetik fel: minek ezt tudni? Természetesen különbséget kell tenni. Véleményünk szerint állami embereknél ezt a kérdést kihagyhatjuk, de a párt vezető kádereinél - párezer emberről van csak szó - nekünk tudni kell, hogy a testvére disszidált-e vagy feleségét esetleg kizárták a pártból ellenforradalom alatti magatartása miatt. Tehát a párt vezető kádereiről nekünk többet kell tudni, mint a sok száz állami alkalmazottról. Még annyit, hogy természetesen most nagy nyomás nehezedik ránk, egyesek felvetik: megint vissza akarnak térni a régi módszerekhez. Az a helyzet elvtársak, hogy visszatérni a régi rossz módszerekhez nem szabad, de azt hiszem, nincs a szocialista tábornak egyetlen olyan pártja sem, ahol a vezető káderekkel kapcsolatban olyan laza állapotok lennének, mint nálunk. Mi megnéztük ezt a helyzetet Csehszlovákiában, Bulgáriában, Romániában, ismerjük nagyjából mi van a Szovjetunióban, egyik-másik országtól levélben kértünk felvilágosítást. Ott káderosztályok nincsenek, de olyan pontosan vannak rendezve mindenütt az elvtársak ügyei, hogy nem hasonlíthatók össze a mi jelenlegi helyzetünkkel. Egyébként vannak országok, ahol ezelőtt másfél éve csinálták meg, hogy teljesen decentralizálták a kádermunkát. Addig centralizálva volt. Nagy benyomást gyakorolt ránk, amit láttunk, hogy egy vezető állásba, a párt hatáskörébe tartozó funkciók betöltésénél milyen gondos, éber vizsgálat előzi meg a munkába való beállítást. Mi most megerősítettük lista alapján a párt hatáskörébe tartozó káderek 96-98 százalékát, de olyan helyzetben vagyunk, hogy most tudjuk, milyen szerepet töltöttek be az ellenforradalomban, de nem tudjuk ugyanezt tisztázni két év múlva, mert akik ismerik most szerepüket, később más munkára kerülhetnek. Javasoljuk tehát, hogy ezt a munkát menet közben egy-egy osztály maga végezze el. Mi hosszú hónapokon keresztül gondolkoztunk ezen, meghallgattunk különböző véleményeket és a Káderosztály meggyőződésünk alapján az I. variánst javasolja elfogadásra a Politikai Bizottságnak. 84 Az első variáns a Káderosztály fenntartását, a második megszüntetését tartalmazza az előter­jesztésben. 837

Next

/
Oldalképek
Tartalom