A Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának jegyzőkönyvei 1957. július 2. - december 28. (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 42. Budapest, 2006)
Szigorúan bizalmas Készült 3 pld-ban F. M. Jegyzőkönyv a Politikai Bizottság 1957. július 2-i üléséről 1. Jelentés a belső reakció elleni harc feladatairól BISZKU BÉLA elvtárs: A jelentésben feltüntetett adatok már elavultak, az őrizetbe vettek száma az ott feltüntetett számnál magasabb: kb. 40 ezer összesen. Most van folyamatban a közbiztonsági őrizetbe vettek átvizsgálása. Eddig több mint 2 ezer embert néztünk meg és kiderült, hogy az őrizetbe vettek jelentős részét bíróság elé kell állítani és kb. 100 embert lehet szabadlábra helyezni. Jellemző volt a felülvizsgálatnál, hogy azokról, akik munkásként szerepeltek nyilvántartásunk szerint, kiderült, hogy többsége nem munkás. Ezzel kapcsolatban a bírósági, ügyészségi szervekkel van közös problémánk: a kormányrendelet az internálás idejére vonatkozóan úgy rendelkezik, hogy azt 6 hónapban szabja meg. Szeretnénk ezt a kormányrendeletet úgy módosítani, hogy az internálás idejét háromszor hat hónapra lehessen meghosszabbítani. Szükséges az előterjesztést kiegészíteni azzal is, hogy közben nagyjából befejeztük a megyei ellenforradalmi szervezkedés vezetőinek átvizsgálását, ami azt jelenti, hogy megyei szinten a szervezkedés vezetőinek felelősségre vonása elő van készítve. Ezt a munkát együtt csináltuk az igazságügyi és ügyészi szervekkel. Eddig kb. 300 forradalmi bizottságot vizsgáltunk meg, aminek alapján megállapítható, hogy az ebben résztvevők jelentős száma dokumentációk alapján bizonyíthatóan bűnös. A jelenlegi helyzettel kapcsolatban. Az utóbbi időben lehet tapasztalni bizonyos élénkülést az ellenforradalmi szervezkedésben részt vettek között. Jöttek már jelzések, hogy megtámadnak embereket, rálőnek emberekre, röpiratot is többet terjesztenek mostanában. Ez részben a rendszabályok fokozódása miatt van, részben nyugatról is kapnak ilyen instrukciót. Ennek a helyzetnek kapcsán olyan álláspontra jutottunk, hogy készültségi állapotot kellene szervezni közösen a rendőrség, karhatalom és a HM alakulataiból. Amennyiben ez a tevékenység fokozódna, megfelelő rendszabályokat fogunk alkalmazni. Akikkel szemben konkrét tények állnak rendelkezésre, azonnal el fogunk járni. Nem beszéltünk az előterjesztésben arról, ami most tulajdonképpen a helyzetet jellemzi, hogy az ellenség tevékenysége sok helyen gazdasági területre tolódott 70