A Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának jegyzőkönyvei 1957. július 2. - december 28. (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 42. Budapest, 2006)

hajlandó végrehajtani, vagy a parancs végrehajtását akadályozza, azt a szabályzat szerint a helyszínen agyon kell lőni. A kormány tehát polgárháborúra is felkészült. Az ország lakossága erről persze mit sem tudott, azzal azonban sokan tisztában voltak, hogy bármit tesznek a fennálló hatalommal szemben, nem számíthatnak irgalomra. A csend, a magabiztosság, a látszólagos nyugalom mögött pattanásig feszültek az idegek. Eljött 1957. október 23-a, és nem történt semmi jóvátehetetlen. Ahogy a nyugati demokráciák kormányai, úgy a magyar szellemi élet kiválóságai is tudták, hogy amit elérhetnek, az most sem nem több, sem nem kevesebb, mint a terror enyhitése, a törvénysértések, a kivégzések sorozatának legalábbis lassítása. Inkább érezzék magukat győztesnek, legyen övék ez az október, de adjanak amnesztiát az ártatlanoknak. Inkább aláírták sokan az ENSZ-ellenes memorandumot, csak ne öljék meg Déry Tibori, Háy Gyulái, Zelk Zoltáni, Tardos Tibori. Az angol rádió nyugalomra intő szavai természetesen nem juthattak el mindenhová, nem győzhettek meg mindenkit. Nem győzte meg a Madách Gimnázium, a Klapka György Gimnázium, a Dob utcai általános iskola és még számos iskola diákjait, nem győzte meg azokat az ismeretleneket, akik ha titokban is, de rászánták magukat egy felirat, néhány röplap elkészítésére. Voltak azonban olyanok, akik nyíltan vállalták tetteiket. Álljon itt két név úgy, ahogy a katonai jelentés megőrizte őket. „Letartóztatták Pancsek Mihályné VII. ker., Lencse u. 3/B. alatti lakost, mert ablakába fehér virágot tett és körülkötötte nemzetiszínű szalaggal." - „A kőbányai Fonógyár bölcsődéjében dolgozó Simon Imréné a gyerekek ruháira kokárdát tűzött. Amikor felelősségre vonták, azt mondta: »Hadd ünnepeljenek a kicsik is.« Letartóztatták." Október 23-a (szerda) félelemteli, de nyugodt nap volt, ahogy mondani szokás, az élet normálisan folyt. Aki tehette, betegen is bement dolgozni, elment az iskolába, mert nem volt tanácsos otthon maradni. A vállalati pártszervezetek sok helyen még a teljesítmények növekedéséről is be tudtak számolni feletteseiknek. Másnapra valamelyest oldódott a feszültség. Illyés Gyula - aki kiválóan érezte a pillanat alkalmát - Kádár János előtt a nemzetközi elszigetelődés oldódásának mézesmadzagját elhúzva újra szóba hozta az amnesztia ügyét. Az első titkár azonban elutasító volt. Még fel sem ocsúdott első csodálkozásából afelett, hogy 23-a ilyen némán múlhatott el. „Hát csak ennyit tudtak kitalálni ellenfeleink? Ennyi futotta erejükből?" - vetette oda a Központi Bizottságnak a választ is magában foglaló kérdéseket. Most látta csak igazán igazolva önmagát és politikáját. Fellélegzett az apparátus is. Eltelt egy hét, és október 30-án százezer ember ment el a Köztársaság térre, hogy meghallgassa Marosán György dühödt, indulatokat korbácsoló beszédét. Ettől a naptól kezdve a hatalom egy fokkal kevésbé félt a tömegektől, 1956. október 23-a megismétlődésétől. Magabiztosan látott hozzá a megtorlás újabb szakaszának lebonyolításához. A november 1-jei KB-ülésen 50