A Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának jegyzőkönyvei 1957. július 2. - december 28. (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 42. Budapest, 2006)
októberére a politikai cselekményekért elítéltek száma megközelítette a tízezret, további háromezer-ötszáz személy ügyében folyamatban volt a büntetőeljárás. A 180 halálos ítéletből 110-et végrehajtottak. A statárium egyéves évfordulója felé közeledett. Ezzel azonban még nem merült ki a „konszolidációt" előmozdító eszköztár teljes készlete. Igen „hasznosnak" bizonyult a közbiztonsági őrizet intézménye, amelynek révén szinte minden további nélkül le lehetett tartóztatni és hónapokig fogva lehetett tartani embereket. Az év folyamán ily módon őrizetbe vett 7016 főből még november 18-án is 2396 fő volt internálva. További eszköz volt a lakóhelyről való kitiltás - amivel 334 alkalommal éltek -, valamint a rendőri felügyelet alá helyezés. (Ez 4063 főt érintett.) S ha ezek után még maradt valaki, akitől tartani kellett - mint ahogy maradt -, azt az „ünnepi események" közeledtével két napra úgynevezett preventív „megelőző" őrizet alá lehetett helyezni. A politikai vezetők joggal bíztak az október végi, november eleji napok sikerében. A 880 ezer embert érintő, időközi tanácstagi választás részvételi százaléka már elérte a 94%-ot, a leszavazok 99,3%-a a Hazafias Népfront jelöltjeire adta voksát. A párttagok száma az MSZMP Országos Értekezlete óta közel 40 000 fővel nőtt. AKISZ-esek létszáma elérte a 170 ezret. De a legnagyobb siker az írók tiltakozása volt az ENSZ úgynevezett ötös bizottsági jelentésének közgyűlési tárgyalása ellen. E dokumentum alatt kétszáz aláírás díszelgett, a megszüntetett írószövetség tagjainak döntő többsége. Kádár és a politikai apparátus mégis félt. Lappangó, de apró jelekből jól érezhető ellenállás hangulata járta be a városokat. Primitív röplapok terjedtek, falakon és járdákon firkálmányok tűntek fel, suttogva, szájról szájra adott hírek kerengtek arról, hogy készülnek az emberek október 23-a egyéves évfordulójának megünneplésére. Fenyegető hangok is felröppentek, de legtöbben a passzív ellenállás valamilyen formájával, vagy egy gesztussal kívánták kinyilvánítani érzéseiket, meggyőződésüket. Itt is, ott is szervezkedtek mindenféle irányítás, utasítás nélkül. Fekete karszalagok készültek, előkerültek a Kossuth-címerek, gyászlobogók, kokárdák, és írták - kézzel - a Nagy Imrét éltető, a kommunistákat és a szovjet megszállókat ostorozó „röpcsiket". Az apparátus elégedetlensége is érzékelhető volt a vezetőkkel szemben: miért olyan engedékenyek az ellenséggel, miért engedtek ki annyi embert az internálótáborokból, amikor ott lenne a helyük? A vezetők tudatára ébredtek saját kockázataiknak. Ha nem tudnak sikert produkálni október 23-án, ha nem tudják bizonyítani, hogy szilárd a belbiztonság, hogy ezt az országot kézben tudják tartani, akkor megrendül irántuk a bizalom saját táborukban ugyanúgy, mint külső szövetségeseik között. Közben befutottak hírek nyílt ellenállási kísérletekről diákok, de munkások köréből is. A hatalom tehát felkészült. Először is védeni kell a közhatalmi intézményeket. Jó példa erre Budapest, a fővárosi és akerületi tanácsok. Október 21-étöl munkaidőn túl senki nem tartózkodhatott az épületekben, az írógépeket, sokszorosítókat úgy 48
