A Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának jegyzőkönyvei 1957. július 2. - december 28. (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 42. Budapest, 2006)

segítséget jelent" a magyar párt egységének megvédelmezéséhez „bármely oldalról jövő támadással szemben" is. A KB ülésén - mint ebben az időszakban általában - Kádár János volt a meghatározó személyiség, a napirend tulajdonképpen az ö beszámolójából állt, amit a résztvevők tudomásul vettek és határozati javaslatát egyhangúlag elfogadták. Bár az ülés formálisan a párton belüli információáramlás biztosítását szolgálta, a valóságban Kádár Jánosnak ennél fontosabb céljai voltak az ország felső vezető körével való rendkívüli találkozóval. A háttér megvilágításához mindenekelőtt a szovjet és a magyar párt első számú vezetőjének viszonyára kell utalni. 1956 tavaszán Kádár János azok mögé sorakozott fel, akik elégedetlenek voltak Rákosi Mátyás és hívei status quo politikájával és a hruscsovi eszközök bizonyos mértékű alkalmazásától várták a belpolitikai feszültségek oldását. Moszkva mégis bizalmatlan volt vele szemben, ami az 1956. júliusi budapesti utódlási tárgyalások során is érzékelhető volt. Aztán következett 1956. november 3-a, Kádár és Nyikita Szergejevics Hruscsov, az SZKP KB első titkárának sorsdöntő személyes találkozója, ahol a rendelkezésünkre álló források

6 szerint az SZKP ura nemcsak tárgyalt, de feltételeket is hajlandó volt teljesíteni a kiszemelt utód számára. Az elkövetkezendő hetek politikai konszolidációs lépései, az elhatárolódás a Rákosi-Gerő-klikktöl a szocialista táboron belül mindenekelőtt Hruscsovnak volt köszönhető. Minden valószínűség szerint Kádár egyre inkább Hruscsovban és a hozzá közelálló politikusokban bízott. Ha volt valaki a szovjet vezetésben, aki meg tudta érteni például viszolygását a Moszkvában tartózkodó régi vezetők bármilyen formájú visszatérését illetően, az elsősorban az SZKP vezetője lehetett. És ez az 1957. márciusi moszkvai tárgyalásokon be is bizonyosodott.

7 Hruscsov győzelme Kádár János számára tehát saját pozíciójának megerősödését jelentette. Nem véletlen, hogy még mielőtt egyeztetett volna a Politikai Bizottsággal, kedvezően reagált a moszkvai fejleményekre, az eseményekről a magyarok közül elsőnek őt tájékoztató szovjet politikusokkal beszélve. A Központi Bizottság összehívását és különösen az ügy nyilvános belpolitikai értelmezését ez azonban még nem magyarázza. Itt vissza kell nyúlnunk az 1957-es esztendő első felének néhány hazai fejleményéhez. Amikor az 1957. januári kormánynyilatkozat megjelenése utáni hetekben kiderült, hogy a hatalom politikai és ideológiai fegyvertárának gyengesége lehetetlenné teszi a gyors konszolidációt és ennek megfelelően egy mérsékeltebb politikai gyakorlatra való áttérést, az Ideiglenes Intéző Bizottságban február 12-én elhatározássá érlelődött az ún. kétfrontos harc politikájának felfüggesztése és a jobboldallal szembeni kíméletlen fellépés megindítása. Az ezt követő időszakot a politikai és az ideológiai 6 Magyar Országos Levéltár (a továbbiakban: MOL) XIX-J-1-k 55. d. FEITL István: A bukott Rákosi. (Politikatörténeti Füzetek IV.) A Politikatörténeti Alapítvány kiadása, Bp., 1993.21-24. 26