A Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának jegyzőkönyvei 1957. július 2. - december 28. (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 42. Budapest, 2006)
mint az előző évben. A túlteljesítést természetesen nem lehet rátervezni a jövő évi nemzeti jövedelemre. Ennek egy részét az igénybeveendő hitel terhére, másik részét a terv terhére kell figyelembe venni azt a szempontot tartva szem előtt, hogy nem a mindenáron való termelési terv növelése, hanem a gazdaságos termelés, a gazdaságosság a cél. Ennek megfelelően az ez évi tervhez képest legalább 13 százalékkal és nem 11 százalékkal növelhető a terv, mint a Tervhivatal előterjesztése szól. Fel kell hívni a Tervhivatal figyelmét, hogy a terv készítése során már a legnagyobb mértékű takarékosságot vegyék figyelembe. Felül kell vizsgálni a közületi fogyasztást, mert máris vannak olyan jelek, hogy pl. a honvédségnél és más szerveknél is úgy gondolják, olyan jól állunk, hogy a következő évben már meg lehet emelni a kiadásokat. Meg kell vizsgálni az üzemi, vállalati vezetés gazdasági módszereit és el kell érni, hogy a hároméves terv során, de már 1957-ben is a vállalati és központi apparátust több tízezer fővel csökkenteni kell. A termelékenység emelése a tervben nem kielégítő. A belkereskedelem árualapjánál látni kell, hogy ebben az évben terven felül 3 milliárd komoly emelkedés volt, a mostani tervezésnél nem szabad ilyen lazaságot hagyni. Rá kell szorítani az üzemeket, hogy minél nagyobb mértékben exportra termeljünk, mert sokkal olcsóbb rögtön exportra vinni az árukat, mint a Belkereskedelmi Minisztérium számára legyártani ugyanezt az árut és a belkereskedelem viszi ki exportra, csereberét folytat vele. Ami a beruházásokkal kapcsolatban az anyagban van, azzal egyetértek, 28 de fel kell hívni az elvtársak figyelmét, hogy a Gazdasági Bizottságban kidolgozott helyes elv végrehajtása, miszerint nem az irányszámok, hanem a gazdaságos beruházás a lényeg, a beruházás gyors megtérülése és a minisztériumok beruházásánál is el kell térni az eredeti tervtől, ha más minisztérium bizonyíthatóan gazdaságosabb beruházásra igényel keretet. Lakásokkal kapcsolatban: a tervben a lakásépítés csökkenő tendenciával van figyelembe véve. A Gazdasági Bizottság úgy foglalt állást, hogy ezt nem lehet elfogadni. 29 Javasolom, hogy a Gazdasági Bizottságnak ezt a határozatát a Politikai Bizottság erősítse meg. Külföldi kölcsönökkel kapcsolatban néhány napon belül megérkeznek azok a Az Allamgazdasági Osztály által készített anyag azt javasolta, hogy a beruházások közül gazdaságossági megfontolásoktól függetlenül ki kell választani a mindenképpen megvalósítandó beruházásokat (bányászat, villamos-energia, állóeszközök fenntartása stb.) és azokra a tervezett beruházási kereteket biztosítani kell. A beruházási keret többi részét Friss István szerint nem kellett volna felosztani a minisztérium között, hanem a minisztériumok által indokoltnak tartott javaslatokat a gazdaságosság szempontjából rangsorolni kellett volna. A Gazdasági Bizottság 1957. július l-jén foglalkozott a témával, és a terv kiinduló adatairól határozott. A 10.238/1957. (VII. 15.) sz. GB határozat 4/e pontja kimondja: „A lakásépítkezések, valamint az iskolai célt szolgáló beruházások volumenét csökkenő mértékben nem szabad előirányozni." (MOLXIX-A-39-b/l. 19. d.) 268