A Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának jegyzőkönyvei 1957. július 2. - december 28. (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 42. Budapest, 2006)

FOCK JENŐ elvtárs: Sokat segítettünk műszaki, híradástechnika területen stb. KÁDÁR JÁNOS elvtárs: Ez is hoci-nesze alapon megy. Tudják elvtársak mi a kölcsönös segítés? Amit a szovjet emberek velünk tavaly csináltak, hogy gazdasági életük erejéből a szovjet elvtársak szájából vették el, amit nekünk adtak, és ahogy a kínaiak adtak devizát. Van nekünk pillanatnyilag Bukarestben egy követünk.

31 Ez minden héten ír olyan jelentést, hogy az ember csodálkozik, hogy ezelőtt két héttel miért nem omlott már össze a Román Népköztársaság. Persze az világos, hogy ott most nehézségek annak. Nekünk más jellegű gondjaink vannak: momentán sok a disznóhús, nem tudunk vele mit csinálni. Mi történne, ha elmennénk a románokhoz, akiktől úgyis kérünk dolgokat... APRÓ ANTAL elvtárs: Húst is adtunk. KÁDÁR JÁNOS elvtárs: Várjál Apró, ne bizonyítsd be mindig, hogy mi mindig jót csinálunk. Tudom, hogy felajánlottunk olajat, de hozzátettük, hogy nyugati piacra szántuk devizáért, maguknak is devizáért adjuk. Pedig tudjuk, hogy nekik nincs devizájuk. Ez ellen a szemlélet ellen fel kell lépni. Ez nem érvényesül megfelelően. Mindez szemlélet dolga és ehhez hozzátartozik, hogy bizonyos zsigerlő kérdéseket ne intézzünk a Szovjetunióhoz. Zsaroló kéréseket nem tehetünk. Nekik is kellemetlen azt mondani, hogy nem. Miért hozzunk mi embereket ilyen helyzetbe. Ha azt tapasztalják, hogy a mi részünkről a magatartás olyan, hogy gazdasági vezetésünk reális és szolid, viszonyunkban a kölcsönös segítséget akarjuk érvényesíteni, ez megtérül még anyagiakban is, mert tény igaz, hogy a fő elveken belül bizonyos eltérések lehetségesek. Már volt is ilyen eddig is. Ha látják, hogy csak szipolyozni akarjuk őket, ez csak hátrányunkra történhet. Végül itt vannak ezek a kapitalista dolgok. Hallom, szóba került, hogy a Szovjetunió nem száll be olyan létesítményekbe, ahova meghívtunk partnernek nyugati országokat. Persze ezt figyelembe kell venni. Nyugaton is van az államnak, a kormánynak beleszólása a gazdasági életbe és ők nem segíteni, hanem megfojtani szeretnék a magyar népgazdaságot. Nézzük meg a lengyeleknek vagy a jugoszlávoknak nyújtott nyugati segélyt. Megszavaztak egy összeget, bizottságokra bízták a kontrollt, és ha az állam egyik-másik vezetője olyant mond, ami nekik nem tetszik, megszüntetik a szállítást. Ez milyen segítség, olyan, mint a kötél a nyakukra. A dolgot rugalmasan kell persze kezelni, mert vannak tőkések nyugaton, akik tettek olyan javaslatot, amit érdemes fontolóra venni és realizálni. De ezek is olyan dolgok, hogy egyszer hall az ember róla és aztán 5 hónap múlva megint felmerül a kérdés. Ha a nyugati tőkés megtesz egy javaslatot, nem tud 15 hónapot várni, míg a magyar kormány nyög valamit. Van Keleti Ferencről van szó, aki 1956-tól 1959 szeptemberéig volt Magyarország bukaresti nagykövete. 1041