Szűcs László: Nagy Ferenc első kormányának minisztertanácsi jegyzőkönyvei B. kötet 1946. július 26. - 1946. november 15. (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 38. Budapest, 2003)

Minisztertanácsi jegyzőkönyvek 41-66. jegyzőkönyv (1946. július 26. -1946. november 15.) 1009-1686

66. 1946. november 15. terjesztenie az összes fontosabb levéltárakra, azokra is, amelyek nem tartoznak tulajdonába, de a nemzet múltja szempontjából értékes adatokat őriznek. Történeti adataink már a magyar történet legrégibb századaiból számos különféle levéltárról tudósítanak, egyúttal arról a megbecsülést kifejező gondoskodásról is tájékoztatnak, melyben a levéltárakat mindenkor részesítették. A királyi levéltárat, amelyet IV. Béla királyunk említ először, de valószínűleg már III. Béla alapított, a XV. században a budai várban állott ún. tárnoki házban őrizték a királyi tárnokok. A XIII. századba vezet vissza a káptalanok és konventek, mint az ország jogi életében fontos szerepet betöltő hiteleshelyek országos levéltárának eredete. Ezenkívül számos vármegyénk és városunk őriz ilyen korai időtől kezdve iratokat, amelyek a vármegye és a város múltjára világot vetnek. A családi levéltáraknak is százai keletkeztek már a középkorban az ország minden részében, s ezeket sokszor a kincsekkel együtt a családi kincstárakban, sőt esetenkint a fokozott védelem céljából templomokban, sekrestyékben őrizték. Az 1723. évi országgyűlés a magyar levéltárügy szempontjából nagy horderejű lépésre határozta el magát, amikor a XLV. te.-ben „Universale Archívum Regni" címen országos levéltár felállítását mondotta ki. Ez a levéltár, amely ténylegesen csak 1765-ben szerveztetett meg, az „ország", a rendek levéltára volt, s ettől függetlenül alakult ki a XVIII. században a m.kir. udvari kamara levéltára, továbbá a m.kir. kancelláriának és a m.kir. helytartótanácsnak mai fogalmaink szerint levéltárnak tekinthető irattára. A központi levéltárak megszervezésében és kialakulásában megnyilvánuló fejlődést az ország más közlevéltáraira vonatkozólag ezidőben hozott törvények is kifejezésre juttatják. Az 1723:LXXIII. te. kötelezte a vármegyéket arra, hogy ha a közgyűlés és a bírói szék tartására, a levéltár és a börtön elhelyezésére székházuk még nem volna, tartoznak megfelelő biztos helyen felépíteni. Az 1729:XXV. te. pedig elrendelte, hogy a vármegyei bírák és tisztviselők az összes bírósági iratokat, az általuk azokhoz készített elenchussal együtt kötelesek évenként a vármegye levéltárába eredetiben beszolgáltatni. Az 1741 :XXV. te. kötelességévé tette a hiteleshelyként működő káptalanoknak és konventeknek esküvel kötött, megfelelően díjazott és kellő jártassággal bíró jegyző alkalmazását, egyúttal szabályozta az iratoknak a levéltári helyiségből való kivitelét és közzétételét. E levéltárak rendtartásába még inkább belenyúlt az 1764:XI. te, amelyben a hiteleshelyek köteleztettek a levéltáraikban lévő iratok lajstromozására. A rendelkezést az 1807:XTV. te. megújította, s a káptalanoknak és a konventeknek kötelességévé tette hiteleshelyi levéltáraik anyagának gyorsabb lajstromozását és megfelelő fenntartását; a lajstromozás elhanyagolása esetére pedig a büntetést 500 forintban állapította meg. A XIX. század derekán bekövetkezett nagy állami és társadalmi átalakulás a levéltárügy történetében is fordulópontot jelentett. Az egyre nagyobb tömegű 1683