Szűcs László: Nagy Ferenc első kormányának minisztertanácsi jegyzőkönyvei A. kötet 1946. február 5. - 1946. július 19. (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 38. Budapest, 2003)
Minisztertanácsi jegyzőkönyvek 1-40. jegyzőkönyv (1946. február 5.-1946. július 19.) 75-1008
13. 1946. március 29. támogatásokat, melyeket egyes vállalatok nemzeti ajándékként kaptak, a kormány vissza fogja szerezni az államnak. 15. A kormány drákói szigorúsággal fogja sújtani a valutával és az arannyal való üzérkedést, mely igen nagy szerepet játszik az árak mértéktelen felhajtásában és, mint első rendszabályt elrendeli a valuták és külföldi fizetési eszközök, valamint az aranyérmék és aranyrudak kötelező bejelentését. A kormány szilárd elhatározása, hogy 110 még a folyó évben értékálló pénzt ad az országnak. Ehhez azonban az szükséges, hogy az államháztartás egyensúlyát lényegében biztosítsuk, szükséges az ipari és széntermelés fokozatos növelése, szükséges, hogy a tavaszi mezőgazdasági munkálatoknál minden talpalatnyi földet bevessünk, hogy az aratást és cséplést idejében és jól elvégezzük. Szükséges továbbá, a kötöttgazdálkodás bevezetése, a legfontosabb nyersanyag és közszükségleti cikkek árainak rögzítése, jelentékeny árukészletek összegyűjtése az állani kezében s ily módon a reálbérek állandóságának biztosítása. Az értékálló pénz megteremtését nagymértékben elősegíthetné külföldi államkölcsön felvétele, valamint külföldre hurcolt aranykészletünk 111 és egyéb javaink visszaszerzése. Ennek érdekében a kormány minden tőle telhetőt el fog követni. A Magyar Köztársaság kormánya tudatában van annak, hogy az ország gazdasági és pénzügyi szanálása az anyagi előfeltételek megteremtése mellett bizalom kérdése is. A kormány vaskövetkezetességgel fogja végrehajtani szanálási tervét. Azonban ahhoz, hogy a kitűzött célt elérje, elengedhetetlen, hogy az egyszerű dolgozó ember bízzon saját munkája eredményességében és abban, hogy a kormány keresztül tudja vinni elhatározásait, szilárd központi hatalmat és megingathatatlan demokratikus rendet tud teremteni és fenntartani az országban. MOL XIX-A-10-XXX. 1946. április 6. 1008-1017. pp. Gépelt, másolópapírral készített aláírás nélküli fogalmazvány, amelynek szövegében több kézírásos javítást eszközöltek. A Gazdasági Főtanács 1946. április 6-án tartott ülésén (lásd fent) 3. napirendi pontjaként tárgyalta és jóváhagyta a tervezetet, hozzájárult egyben ahhoz, hogy ezt a szöveget a kormány gazdasági programjaként a sajtó közölje. Lásd többek között a Népszava 1946. április 7-ei számában a Megjelent a kormány terve az ország gazdasági pénzügyi helyzetének megszilárdítására című közleményt. 110 Az eredetiben ezt követő „1946 őszén értékálló" szavakat áthúzták, e helyébe írták be a „még a folyó évben értékálló" szavakat. 111 Az ez után következő három szót utólag írták be a szövegbe. 399