Szűcs László: Nagy Ferenc első kormányának minisztertanácsi jegyzőkönyvei A. kötet 1946. február 5. - 1946. július 19. (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 38. Budapest, 2003)

Minisztertanácsi jegyzőkönyvek 1-40. jegyzőkönyv (1946. február 5.-1946. július 19.) 75-1008

13. 1946. március 29. 6. Ugyancsak 1946. június 1-jéig a kormány felülvizsgálja az állami és közszol­gálati nyugdíjasok állományát és csökkenti vagy megvonja a nyugdíjat azoktól, akiknek egészben vagy részben megélhetést biztosító jövedel­mük van. Negyvenöt éves korhatár alatt a nyugdíjjogosultság megállapításá­nál a munkaképesség is irányadó. Az igazoló eljárásnál kényszernyugdíjazásra ítéltek és a demokrácia egyéb ellenségei nyugdíjat nem kapnak. 7. Az állami terhek csökkentése céljából a kormány a honvédség létszámát átmenetileg 15 000 főben szabja meg, a rendőrség létszámát pedig 5000 fővel csökkenti. 8. A kormány a legmesszebbmenő takarékosságot lépteti életbe a külképvisele­teknél, a legkisebb létszámot állapítja meg és azt az elvet fogja megvalósí­tani, hogy a szegény Magyarországot külföldön képviselő követeknek és tisztviselőknek a legszerényebb életmódot kell folytatniuk. 9. A kormány a közalkalmazottak létszámának csökkentésével egyidejűleg meg fogja szüntetni a fölösleges hivatalokat, állásokat és intézményeket, és el fogja rendelni különféle hivatalok összevonását. 10. A jóvátételi megrendeléseknél a visszaélések meggátolására a kormány ki fogja küszöbölni a rezsi-munkát és ehelyett a megrendeléseket egységáras alapon fogja eszközölni. A jóvátételre dolgozó vállalatok hitelkérelmeit és a hitelek felhasználását a Jóvátételi Hivatal útján szigorúan ellenőrizteti. 11. A Nemzeti Bankot a kormány 105 valóban a nemzet bankjává teszi, minden tekintetben alárendeli a pénzügyi kormányzatnak. 12. A közösség érdekeinek megfelelően a kormány legkésőbb 1946. június 1­jéig 106 életbelépteti a bankok egész ügyvitelének állami ellenőrzését. 13. Az állam bevételeinek fokozása céljából a kormány kérlelhetetlen szigorral fogja sújtani az adócsalókat és gondoskodni fog az adók rendszeres behaj­tásáról. Utasítja a pénzügyminisztert, hogy egy hónapon belül olyan új adózási rendszert dolgozzon ki, mely mindenekelőtt a nagy és könnyen szerzett jövedelmeket adóztatja meg erősen progresszív alapon. 14. A kormány 107 a legmesszebbmenőén meg fogja akadályozni, hogy hazafiat­lan elemek a nemzeti vagyont 108 külföldre menekítsék. 109 Az állam által 1938. óta magánvállalatoknak nyújtott beruházási hozzájárulásokat és 105 Az ez után eredetileg szerepelt „az állam" szavakat kihúzták s utólag írták be a „valóban a nemzet" szavakat. 106 Az eredeti szövegben szereplő „május" (?) szót áthúzva írták fölé a Június 1-" szavakat. 107 Az ez után következő „el fogja rendelni a részvények nosztrifikálását" szavakat áthúzták és e fölé írták „a legmesszebbmenőén meg fogja akadályozni" szövegrészt. 108 Az ez utáni „ne idegeníthessék el" szavak helyébe írták be a „külföldre menekítsék" szavakat. 109 Az eredeti szövegben szereplő következő mondatot áthúzták: „Ugyanezért a kormány el fogja rendelni a magyar állampolgárok és vállalatok külföldön levő tulajdonának és követelései­nek a bejelentését." 398

Next

/
Oldalképek
Tartalom