Szűcs László: Nagy Ferenc első kormányának minisztertanácsi jegyzőkönyvei A. kötet 1946. február 5. - 1946. július 19. (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 38. Budapest, 2003)

Minisztertanácsi jegyzőkönyvek 1-40. jegyzőkönyv (1946. február 5.-1946. július 19.) 75-1008

6. 1946. február 22. közül a legmegfelelőbb apparátussal rendelkezik a technikai lebonyolításokat illetően, javasolja a tárcának fokozott mértékben való bevonását is. Javasolja tehát, hogy a Külügyminisztérium az elhurcolt javak kérdésének politikai vo­natkozásaiban bírjon illetékességgel, természetesen mindenben a Pénzügymi­nisztériummal karöltve, a tisztán lebonyolítási intézkedéseket pedig a Pénzügyminisztérium az illetékes szaktárcákkal egyetértésben foganatosítsa. Evégből a Külügyminisztérium és Pénzügyminisztérium között szoros kolla­boráció volna kiépítendő. [Gerő] Közlekedésügyi miniszter: Javasolja, hogy erre a munkára igénybe kellene venni az általa javasolt szakembereket (hajózási, vasúti emberek), akik kimennének megnézni, hogy mi van odakint. Egy kézbe kellene összefogni az egész kérdést, mert igenis érdemes ezzel a problémával foglalkozni. Kíváncsi azonban, ki fogja a kormánybiztosságot, amely tulajdonképpen semmit sem végzett, likvidálni. [Antall] Újjáépítési miniszter: Saját hatáskörében fogja likvidálni. Javasol­ja, hogy a pénzügyminiszter, a hazahozatali kormánybiztos a likvidálás végett folytassanak tárgyalásokat vele, a Külügyminisztérium bevonásával. [Gerő] Közlekedésügyi miniszter: Javasolja a Közlekedésügyi Minisztérium bevonását is. Minisztertanács az Elhurcolt Javak Hazahozatali Kormánybiztosság fel­számolásával az újjáépítési minisztert bízta meg azzal, hogy a hazahozatali kormánybiztos, a pénzügyminiszter, a külügyminiszter s a közlekedésügyi miniszter bevonásával járjon el. 34 [54] 53 [Gyöngyösi] Külügyminiszter bejelenti, hogy csehszlovák tárgyalásokra 35 a delegáció két-három napig Budapesten fog tartózkodni. Ez komoly megterhe­léstjelent. Legalább két személygépkocsi rendelkezésükre való bocsátása szük­séges. Kéri a minisztertanács hozzájárulását ahhoz, hogy gépkocsi rendbehozatalára 300 millió pengő folyósításához járuljon hozzá. Minisztertanács a Külügyminisztérium gépkocsijainak rendbehozatalára háromszázmillió pengő folyósításához hozzájárult. 34 A teljes nevén Külföldre Hurcolt Magyar Nemzeti Vagyon Kormánybiztosságát a 8790/1945. ME sz. rendelet (MK 1945. szeptember 29.) hozta létre. Vezetőjét, Andaházi Kasnya Bélát, mint kormánybiztost a miniszterelnökjelölte ki. Felügyeletét az újjáépítési miniszter látta el. Feladata volt a háború végén külföldre hurcolt magyar köz- és magánvagyon felkutatása, leltározása, megőrzéséről és hazaszállításáról való gondoskodás. Megszüntetéséről a 3020/1946. ME sz. rendelet (MK március 20.) intézkedett, feladatait a Pénzügyminisztérium, részben a Külügyminisztérium és a Közlekedésügyi Minisztérium vette át. Lásd még a Bevezetés 42. jegyze­tét, valamint a [11.] 94. sz. jegyzőkönyv 50. napirendi pontját. 35 Valójában a lakosságcsere ügyében tárgyalásokat folytató csehszlovák-magyar delegáció budapesti üléséről volt szó. Ekkor, 1946. február 27-én írták alá az egyezményt. 186

Next

/
Oldalképek
Tartalom