Szűcs László: Dinnyés Lajos első kormányának minisztertanácsi jegyzőkönyvei 1947. június 2. - szeptember 19. (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 36. Budapest, 2000)

Dinnyés Lajos nemzetgyűlési bemutatkozó beszéde, a kormány programja

és sok tízezer fiát áldozta fel azért, hogy leverje a magyar nép kezéről a német fasizmus bilincseit. A magyar földben nyugvó szovjet katonák elhullatott vére a záloga annak, hogy az őszinte és baráti viszonyt, amely a Szovjetunióval kiépülőben van, ne engedjük többé megzavarni. Arra törekszünk, hogy az Egyesült Államok és az Angol Birodalom is megértse nehéz problémáinkat és ennek megfelelően támogassa hazánk talpraállítására irányuló áldozatos erőfe­szítéseinket. A kormány tudatában van annak, hogy külpolitikánk döntő tényezője a közvetlen szomszédainkkal való őszinte baráti viszony kell, hogy legyen. A szomszéd Jugoszlávia hősi népe, élén Tito marsallal, az utóbbi két esztendő folyamán már többízben tanújelét adta annak, hogy a demokratikus magyar népben olyan szomszédot lát, amellyel barátságban akar és fog is élni. Románia miniszterelnökét, dr. Groza Pétert, néhány héttel ezelőtt szerencsénk volt fő­városunkban is üdvözölhetni. Az ő itt-tartózkodása biztos zálogává vált a ma­gyar és a román nép megbékélésének és együttműködésének. Jó szomszédi viszonyban akarunk élni Csehszlovákiával is, amellyel nem­régiben véglegesítettük az önkéntes népcserére vonatkozó egyezményt, abban a reményben, hogy a szlovákiai magyarság demokratikus jogainak biztosítása után végleg helyreáll a két egymásra utalt szomszéd nép egészséges jó viszo­nya. A külpolitikában is az őszinteség és a tiszta szándék vezeti a kormányt és ezzel az őszinteséggel reméli, hogy sok félreértést eloszlat, amely eddig zavarta a magyar külpolitika útjait. Hisszük és reméljük, hogy ez a becsületes és őszin­te szándékunk viszonzásra fog találni nemcsak dunavölgyi szomszédaink köré­ben, hanem messze túl, más világrészeken is és így a háború okozta sebek mielőbb begyógyulnak, hogy a háború pusztításai után megindulhasson min­denütt a termelő munka. A közelmúltban, t. Nemzetgyűlés, ügyvivőt küldtünk Szófiába. Csehszlo­vákiával a diplomáciai kapcsolatok felvétele elvben máris el van határozva. Norvégiával, Egyiptommal és Chilével is felvettük a diplomáciai kapcsolatot. Követeink közül azok, akik Nagy Ferenc ajánlatára neveztettek ki köve­tekké, beigazolták, hogy a Független Kisgazdapártban kettős vezetés, kettős irányítás volt és ők nem a magyar demokráciát képviselték külföldön, hanem azokat, akik idebenn vagy összeesküdtek a demokrácia ellen vagy ellenségei voltak a magyar dolgozóknak. A disszidáló követek közül Auer Pál párizsi követünk viselkedett a legkorrektebbül. Beadta lemondását és elbúcsúzott a követség tisztviselőitől. Szegedy-Maszák Aladár, volt washingtoni követünk eljárását semmi sem mentheti, mert felelősségteljes posztjáról egyszerűen eltá­vozott és nem átallotta utána rögtön hazug és hamis nyilatkozattal indokolni távozását, miután családi vonalon biztosította magának a nyugodt és gondta­lan emigrációt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom