Szűcs László: Dinnyés Lajos első kormányának minisztertanácsi jegyzőkönyvei 1947. június 2. - szeptember 19. (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 36. Budapest, 2000)
Dinnyés Lajos nemzetgyűlési bemutatkozó beszéde, a kormány programja
osztályozni, hogy ki milyen pártnak a tagja. A demokrácia két embertípust különböztet meg. Az egyik, aki dolgozik, a másik pedig spekulál, rémhíreket terjeszt, suttog a demokrácia ellen. Az előbbi tiszteletet érdemel, bármely pártnak is legyen a tagja, a másik azonban, bármelyik demokratikus pártnak a jelvényét is hordozza a gomblyukában, hitvány ember marad, aki csak tehertétel a nemzet életében. A reakció ikertestvére a korrupció s miként a kormányzat a legkíméletlenebb harcot vezeti a reakcióval szemben, ugyanolyan kérlelhetetlen szigorral fogja kiirtani a magyar életből a korrupciót is. Nem engedheti meg a demokrácia és a magyar haza, a magyar nép, hogy ezekben a nehéz és súlyos időkben, midőn egyesek becsületes munkával alig tudják megkeresni maguk és családjuk számára a mindennapi kenyeret, legyenek egyesek, akik munka nélkül, spekulációval vagyonokat harácsolnak össze és költekező, kirívó és hangos életmódjukkal szemérmetlenül dorbézolnak. A spekulánsok, valutázók és feketézők édes testvérei azok is, akik a demokrácia életébe kalózlobogók alatt lopakodtak be fontos pozíciókba és ezek a hatalmukat nem az újjáépítés, az alkotás szolgálatába állították, hanem azzal visszaélve, folytatják ugyanazt a tevékenységüket, amelyet a múlt rendszerben a németbérenc fasiszták honosítottak meg az országban. Ezek az úgynevezett biciklizők, akik még ma is felfelé görnyednek és lefelé taposnak. Ezeknek nincs helyük a demokráciában! Ezek káros munkája veszélyezteti a demokrácia gazdasági és politikai életének másik fontos alapját, a stabil forintot is! Ezek idézik elő nagyban a drágaságot és idézik elő az ipari és mezőgazdasági cikkek közötti különbséget, amelyet az agrárolló fejez ki. A kormányzat egyik legfőbb feladata lesz az agrárolló megszűkítése is, és ezzel együtt a spekuláció, a jogtalan haszonszerzés és a nemzet javai elherdálásának szigorú megfékezése. Demokráciánk az általános életszínvonal felemelését akarja elérni mindenkinél és minden téren s ezért fogjuk megszüntetni a munkanélküli jövedelemre szert tevők here életét. Terméskilátásaink a legutóbbi hetek esőzései következtében javultak és minden remény megvan arra, hogy jobbak lesznek terméseredményeink, mint tavaly voltak. E hónapban mindenütt megkezdődik az aratás, nemsokára mindenki megszegheti asztalán az új magyar kenyeret, amelyet falusi népünk élet-nek nevez. A kormányzat kötelessége arról gondoskodni, hogy a magyar kenyérből csak az kapjon, aki dolgozik és csak annyit kapjon, amennyit munkája után meg is érdemel. Külpolitikánk alapja nem lehet más: egészséges viszony az összes demokratikus államokhoz. Barátságban akarunk élni elsősorban a Duna medencében élő szomszédainkkal s a legszorosabb együttműködést és kapcsolatot kívánjuk fenntartani és kimélyíteni az Egyesült Államokkal, az Angol Birodalommal, de elsősorban a Szovjetunióval, amely irántunk annyi baráti gesztust tanúsított