Szűcs László: Dinnyés Lajos első kormányának minisztertanácsi jegyzőkönyvei 1947. június 2. - szeptember 19. (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 36. Budapest, 2000)
A minisztertanácsi jegyzőkönyvek - [17.] 197.1947. augusztus 21.
nyek felé. A gazdag svábok kétségkívül azokat a célokat követték, amelyeket tőlük békében is a Német Birodalom kormánya különleges szervei útján továbbított. Egyetlen kivételt ismerne, azt, amit Ries miniszter is: ne dobáljuk ki az ország területéről azokat, akik szervezett munkások voltak, bányászok, szakmunkások, akikre a magyar ipar számára szükségünk van, tehát elsősorban ki a Volksbundistákkal, aztán ki azokkal, akik német nemzetiségűek voltak és természetesen fel kell szabadítanunk földterületeket, mert különben megrekedünk a Szlovákiából kitelepített magyarok elhelyezése tekintetében. Egy olyan helyzetet teremtünk, amely állandó nyugtalanságra fog vezetni és lehetetlen helyzetbe hozza a magyar kormányt. Az emberiesség elvét kell alkalmaznunk, de azért ne felejtkezzünk el arról, hogy közelebb áll szívünkhöz a szegény magyar, mint a gazdag sváb. [Nyárádi] Pénzügyminiszter javasolja, hogy a Volksbundista, SS és német nemzetiségűek kitelepíttessenek, erre az utolsó kategóriára pedig bizonyos egyéni elbírálást lehetne bevezetni. Azt hiszi, nem nagy ezeknek a kérdéseknek a száma és a kérdések elég egyszerűek. [Gerő] Közlekedésügyi miniszter: Le kell szögezni, hogy nem történt megváltoztatása a kormány eredeti álláspontjának. Van egy összkormány-rendelet és később volt egy pártközi megállapodás, vagy minisztertanácsi határozat, 23 amely anélkül, hogy megváltoztatta volna az eredeti kormányrendeletet, a végrehajtásra vonatkozólag intézkedett és sorrendiséget állapított meg, de az alaprendeletet meg nem változtatta. Terjesen egyetért Szakasits miniszterelnökhelyettessel abban, hogy a kérdésnek az elbírálásánál figyelemmel kell lenni olyan szempontokra is, hogy annak a 200 000 magyarnak jusson valami kis föld is, akiket kitelepítettek Szlovákiából. [Ries] Igazságügyminiszter: Még a Volksbundistáknál is megvizsgálná, hogy nem-e [sic!] egy egyszerű félrevezetett emberről van szó? Vannak, akik nemcsak jó magyarok, de jó jobboldaliakis voltak. Rákosi Mátyás: A helyzet az, hogy az amerikaiak, ha lehetséges, még vissza is küldenék azokat, akiket kiküldtünk. Az amerikaiak nem fogják betartani a megállapodást. Számolni kell vele, hogy ebből nem jön ki semmi. Marad tehát az az 50 000, amit a Szovjetunió által megszállt területre befogadnak. Ha elfogadjuk az igazságügyminiszter javaslatát, akkor először is még az SS-éknek is csak töredékét tudjuk beszorítani az 50 000-be. Akkor az egész kérdés oda jutott, hogy a szociális rész teljesen el fog veszni. Ebbe a számba elsősorban azok kerüljenek bele, akik együtt élnek most a telepesekkel és megkeserítik a telepesek életét. Csepelről jött hozzá nemrégiben egy küldöttség, amely hasonló esetről számolt be. A magyarok már sok helyen öngyilkossággal fenyegetőz23 Lásd a jelen jegyzőkönyv 20., valamint 21. sz. jegyzetét.