Szűcs László: Dinnyés Lajos első kormányának minisztertanácsi jegyzőkönyvei 1947. június 2. - szeptember 19. (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 36. Budapest, 2000)
A minisztertanácsi jegyzőkönyvek - [13.] 193.1947. július 28.
szovjet fél végül is hozzájárult ahhoz, hogy a transzferált többletnek kiegyenlítése a szovjet-magyar árucsereforgalom keretében történjék. Meg kell említenem, hogy a tárgyalások során igen élénk vita alakult ki afölött, hogy az osztalékoknak a szovjet fél által igényelt adómentessége tulajdonképpen mire terjed ki. A magyar félnek az volt az álláspontja, hogy ez az adómentesség semmi esetre sem terjedhet ki a vállalat által fizetendő 20%-os osztalékilletékre, hanem csupán azt a kedvezményt jelenti, hogy a szovjet részvényes a kezéhez kifizetendő osztalékjövedelem után mentesül az egyenesadó fizetésének kötelezettsége alól. Igen hosszas viták és tárgyalások eredményeként a szovjet fél elfogadta a magyar bizottság álláspontját, ami a jegyzőkönyv szövegében akként jut kifejezésre, hogy az adómentesség „a kifizetésre kerülő" osztalékokra vonatkozik. Ez tehát lényegében annyit jelent, hogy a szovjet vállalat nem mentesül az osztalékilleték fizetési kötelezettsége alól (aminthogy nem mentesül a vállalat a társulati adó alól sem), hanem csupán a szovjet részvényes maga kapja meg a kifizetett osztalék utáni adómentességet. Amint a fentebb előadottakból már kitűnik a magyar bizottság igyekezett elkerülni azt, hogy az államközi megállapodás az 1946. évre eső osztalékokról rendelkezzék. A jogi nehézségek elkerülése érdekében teremtett helyzet azonban azt jelenti, hogy a szovjet fél az általa osztalék címén kalkulált összegeket a szovjet érdekeltségű vállalatok tartaléktőkéjéből vonja le. Ez a megoldás a magyar gazdasági élet szempontjából kétségtelenül szintén hátrányos. Ez a hátrány különös nyomatékkal jelentkezik a MOLAJ-nál, amelyben a magyar államnak is 50%-os érdekeltsége van. Ebből a vállalatból a szovjet fél az 1946. évi nyereség (de a jogi nehézségek miatt a tartaléktőke csökkentése) címén mintegy 9,5 millió forint összeget kíván kivonni. Hogy azonban a magyar fél meg ne károsodjék, a szovjet fél azt javasolta, hogy a magyar kincstárnak a MOLAJ-jal szemben ugyanilyen összegben fennálló és a stabilizációt megelőző időből eredő tartozása a MOLAJ részéről engedtessék el és írassék le. (Ez a tartozás az ugyancsak most tárgyalás alatt álló kincstári tartozások körébe esik.) Ez a megoldás az államháztartás szempontjából kétségtelenül előnyt jelent, meg kell azonban jegyeznem, hogy a MOLAJ részére hátrányos és így az iparpolitika szempontjából kifogásolható, mert olyan vállalattól vonatnak el tőkék, amely vállalat igen nagy összegű beruházásokra szorul abból a célból, hogy az ásványolajfinomítást a megfelelő végtermékekig kifejleszthesse. Erre egyébként a magyar bizottság rá is mutatott, mire a szovjet fél hajlandóságát fejezte ki a tekintetben, hogy külön tárgyalásokat folytasson a MOLAJ beruházási programjáról. Az osztaléktranszfer kérdésével kapcsolatban a szovjet fél ragaszkodott ahhoz, hogy a jegyzőkönyvbe vétessék fel olyan rendelkezés, mely szerint a szovjet-magyar, valamint a szovjet vállalatok osztalékfizetési korlátozások alá nem eshetnek. A magyar bizottság rámutatott arra, hogy ilyen rendelkezés
