Szűcs László: Dinnyés Lajos első kormányának minisztertanácsi jegyzőkönyvei 1947. június 2. - szeptember 19. (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 36. Budapest, 2000)

A minisztertanácsi jegyzőkönyvek - [5.] 185.1947. június 26.

g) a népbíráskodás tárgyában kibocsátott kormányrendeletek alapján ho­zott jogerős ítéletekkel elkobzott mezőgazdasági ipari vállalatokat, h) mindazokat a mezőgazdasági ipari vállalatokat, amelyek bármily egyéb jogcímen (pl. alapítás, vétel, öröklés, hagyomány) az állam tulajdonában vannak, vagy a jövőben tulajdonába kerülnek. A rendelet a szeszegyedáruságról szóló törvény, valamint az annak végre­hajtása tárgyában kiadott rendeletek rendelkezéseit nem érinti. A központi hasznosítás időtartama egyelőre 6 év. A központi hasznosításra felállítandó szerv egy elnökből, két alelnökből, egy ügyvezető igazgatóból és 6 tagú igazgatótanácsból áll. Az igazgatótanácsnak tagjai egyébként az elnök, a két alelnök és az ügyve­zető igazgató is. Az elnököt a földmívelésügyi miniszter előterjesztésére a mi­nisztertanács nevezi ki. Az alelnökök közül egyet a földmívelésügyi, egyet pedig az iparügyi miniszter előterjesztésére a miniszterelnök nevez ki. Az igaz­gatótanács tagjai közül egyet a pénzügyminiszter, egyet az iparügyi, egy továb­bi tagot pedig az Országos Földbirtokrendező Tanács 113 jelölése alapján a földmívelésügyi miniszter nevez ki. A rendelet többi részeiben az átvétellel, az üzembentartással kapcsolatos teendőket, valamint a MIUK szervezetét tartalmazza. Tervezetemet a Gazdasági Főtanács felhívása alapján készítettem. A terve­zetben foglaltakat az iparügyi, a pénzügy és igazságügyminiszter urakkal, va­lamint a Gazdasági Főtanáccsal, az Országos Földbirtokrendező Tanáccsal, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarával, 114 valamint az Elhagyott Javak Kormánybiztosságával letárgyaltam. Gépelt, aláírás és keltezés nélküli tisztázat karbonpapírral készített egykorú másolata. Az előterjesztés mellett megtalálható a rendelet tervezete. 5/i. sz. melléklet (az 5/90. napirendi ponthoz) Indoklás a nevelőképző főiskoláról szóló törvényjavaslathoz A 6650/1945. ME sz. rendelettel 115 létesített új népoktatási intézményünk­nek, az általános iskolának kifejlesztése nagy mértékben függ attól, hogy ebben az új iskolában megfelelő képzettségű nevelők működjenek. ripari Rt.-t 1921-ben 720 000 pengő alaptőkével hozták létre. Központja Budapesten, V, Mária Valéria (ma Apáczai Csere János) u. 17. sz. alatt volt. 113 Az Országos Földbirtokrendező Tanácsot a fóldbirtokrendezésről szóló 600/1945. ME sz. rendelet (MK 1945. március 18.) alapján hozták létre. 114 A kereskedelmi és iparkamarákat az 1868. évi VI. tc. alapján hozták létre. 1947-ben hét kereskedelmi és iparkamara működött az országban. A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara újjászervezéséről a 12 460/1947. KSZM sz. rendelet (MKRT 1947. április 26.) intézkedett. 115 MK 1945. augusztus 18.

Next

/
Oldalképek
Tartalom