A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1959-1960. évi jegyzőkönyvei (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 35. Budapest, 1999)

Most, hogy ez a szorítás van a beruházások vonatkozásában, ez, ismétlem, teljesen érthető, nem szabad túllépni azt a plafont, ami megengedhető. De azoknak a pénzeknek, ami rendelkezésre áll, s az amögött álló különböző kapacitásoknak és anyagoknak az elosztását azt igenis tárcánként, üzemenként feltétlenül felül kell vizsgálni, mert mi azt tapasztaljuk, hogy bármilyen módon erőlködünk, vagy a Tervhivatalban, vagy a minisztérium valamelyik szervében, Iparpolitikai Főosztályon, vagy egyebütt, elakadnak és hat-nyolc hónapig nem került döntés olyan témákra, amiről ki lehet jelenteni teljes felelősséggel, hogy a belefektetett pénzt hónapok alatt visszaadja. Nem is kell belefektetni, csak éppen engedni kell, hogy csináljuk. Ezzel el lehetne érni mindenesetre a következőt: azt, hogy a nemzeti jövedelmünk emelkedne, hiszen olyan alapanyagtermelő üzemről van szó — és biztos nem mi vagyunk az egyetlenek, hanem sok ilyen üzem van —, amelyiknek az előterjesztett tervjavaslat szerint is a kapacitását maximálisan ki kell használni. Ez világos, hiszen hengereltárut gyártunk, meg kovácsolt és egyéb dolgokat. Ilyen lehetőségek vannak. Vannak olyan beruházások is nálunk is, ami 80%-os készültségi fokban van, építkezést nem igényel, bizonyos gépi befektetések kellenének még, és 20-30%-kal nagyobb teljesítményt adna azonnal, éppen azon a fronton, ahol legjobban szorul a kapca, nevezetesen a gépipar anyagellátásánál. Ilyen, ismétlem, sok van. Szóval ezzel emelkedne a nemzeti jövedelem. A másik része: a termelékenység egész biztosan növekednék, hiszen legalábbis mi minden ilyen témánkat, amit végre akarunk hajtani, az mind olyan, hogy igen nagy létszámot szabadítana fel. És mi azt nem értjük, ott lent, akik közvetlenül benne vagyunk az ipar végrehajtó apparátusában, hogy miért nem lehet azt megérteni, hogy például egyet mondjak csak. A pörölykovácsolás nálunk még kézzel megy A pörölykovácsolást máshol már manipulátorokkal végzik. Hogy ha mi kapnánk három darab manipulátort — szerencsére van már kettő —, a gyakorlatban tudjuk bizonyítani, hogy mit ér az. Egy darab manipulátor éppen annyiba került, mint egy személyautó, nem kerülhet többe, mert kb. annyi értékű lehet. Ezzel a három darab manipulátorral meg lehetne kétszerezni olyan acéloknak a termelését, amelyeknek átlagtonna-értéke 52 ezer forint. Tehát acélokról, ötvözött acélokról van szó. Meg lehetne háromszorozni a jelenlegit, exportálni is lehetne, itthon is jobban ki lehetne elégíteni a szükségletet, mert hiszen ebből behozatalunk van. Ugyanakkor ezzel egyiőben az ott foglalkoztatottaknak a számát le lehetne csökkenteni kb. nyolc és három arányban. Nem értjük mi azt, hogy személyautót veszünk, én már tréfásan azt mondtam, hogy van nekünk vagy kilenc darab személyautónk, egyet szívesen odaadunk egy manipulátorért. Egy kocsi, egy manipulátor. Cseréljünk. Hát ez sem megy, és az ilyen dolgokat nem érti az ember, hogy miért nem a kulcspontokon, miért nem azokon a pontokon, ahol anyag, termelékenység és utána a láncolatban, a gépiparban egész sor ágban oldaná meg az anyaghiányt, megoldaná a második műszak kitöltésének a lehetőségét, és más iparágakban is. Hogy miért megy olyan nehezen, mi nem tudjuk, de egyelőre nekünk mindenféle hadakozásunk kevés eredménnyel járt. Még egy utolsó dolog, a külkereskedelmi mérleg egyensúlyának a vonatkozásában. Általános jelszó volt, sőt a korábbi években a mi pártpropagandánk is ezt átvette, hogy Magyarország nyersanyagban szegény ország. Lassan kiderül, hogy nem is olyan szegény ország, mert ha azokat a lehetőségeket, amelyekkel rendelkezünk, okosan használjuk ki, akkor kiderül, hogy van néhány olyan anyag, ami 986